smartSok smart city jellegű applikáció már megvalósult különböző városokban, de az alkalmazások összekapcsolása terén még van tér a fejlődésre – mondta Lesku Gergely, a T-Systems Magyarország digitális város szakértője a Világgazdaság „Okos városok, okos önkormányzatok” című konferenciáján.

Lesku Gergely előadását azzal kezdte, hogy a T-Systems kutatást végzett a városvezetők körében a digitális városi szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyből az derült ki, hogy a városvezetők hiányolják a követhető gyakorlatokat, illetve ezen fejlesztések finanszírozási hátterével kapcsolatban nem látják, hogy a hazai vagy uniós források mennyiben tudják támogatni az adott beruházásokat.

Nehézséget okoz az is, hogy nincsenek dedikált szakemberek erre a területre. Csak kevés olyan önkormányzat van, ahol egy adott szakember kizárólag csak ezzel a témával foglalkozik.

Kiemelte: sok smart city jellegű applikáció már megvalósult különböző városokban, de ezek összekapcsolása terén még van tér a fejlődésre, miután nem jelentek meg erre vonatkozó platformok.

A városvezetők számára az egyik legfontosabb cél, hogy a közbiztonságot növeljék, a térfigyelés, mint egy smart city szolgáltatás ebből a szempontból fontos lehet. A városi mobilalkalmazások is elterjedtek, azonban arra még kevés példa van, hogy azok ténylegesen segítenének az ügyintézés terén. A smart city jellegű alkalmazások közé lehet sorolni a városi WiFi-t, az adattárházat vagy a városkártyát is. Utóbbit a legkülönbözőbb célra lehet felhasználni, akár a szociális támogatást is ezen keresztül lehet felvenni. A városkártyát Lesku Gergely egyfajta hungaricumnak nevezte annak széleskörű elterjedése miatt. 

Hirdetés