Ferencváros névadásának 225. évfordulóját ünnepelve az önkormányzatnak volt egy jó ötlete: júliusban fotópályázatot hirdetett két kategóriában. Az egyik a Ferencváros fényképeken, a másik pedig a Ferencváros családi fotóalbuma, amelyhez előkerültek az elmúlt évtizedekből, sőt évszázadból őrzött archív családi fotók – mondta el Bácskai János polgármester.
A téma az utcán hevert. Fotókiállításokat már jó ideje hirdet meg az önkormányzat, illetve a különféle szervezetek Ferencvárosban, és a helytörténetnek is nagy hagyománya van. Öt évvel ezelőtt, a 220. évfordulót ünnepelve 220 év 220 kép címmel adtak ki egy könyvet, amelybe tízezer fotó közül választották ki a legérdekesebb, legizgalmasabb, Ferencvárost széles körben bemutató képeket, amelyek túlnyomórészt profi fotók voltak. "De az mindig közvetlenebb élmény, ha a Ferencvárosban lakók képeit állítjuk ki. Azt szerettük volna, hogy megnyilvánulhassanak az emberek", és mindkét téma nagyon izgalmasnak, sikeresnek bizonyult – tudtuk meg Bácskai Jánostól.
A fényképnek több funkciója van. Lehet művészi fotókban gyönyörködni egy kiállításon, lehet dokumentálni, családi fotókkal az eseményeket megörökíteni, sőt magunkat is, ma már a szelfi is idetartozik. Ezek a képek egy idő után a történelem pillanatait őrzik. A családi fotóalbum kategóriában a város története is kibontakozott. S nagyon érdekes volt visszanézni, hogy az adott korban milyen volt az öltözet, a viselkedés, a lakásban milyen tárgyak, eszközök vették körbe a családot. Ezek egyfajta nosztalgiát ébresztenek az emberben. Az emberi tisztességet, az emberi kapcsolatokat, a család fontosságát, szerepét nagyon pozitívan ábrázolják. Ezek a régi képek a mai szétbomló családok, emberi kapcsolatok ellensúlyozásaként, tanulságtételként jelentek meg a kiállításon – mondta el Eifert János fotóművész, a fotópályázat zsűrijének az elnöke.
Hatszáz fénykép érkezett a pályázatra, ami nagyon szép szám. A régi, családi fotóknál az esztétikai, technikai szempontokat nem lehetett természetesen figyelembe venni, el kellett fogadni a megbarnult, megsárgult fényképeket, amelyek ebben a formában hordozzák az értéket. A másik kategóriánál, mint minden fotópályázatnál, a téma, a tartalom, a forma és a kivitelezés voltak az értékelés szempontjai. A képek nagy része átgondolt, tervszerű alkotás volt. Volt, aki szubjektív emberi megközelítésből a saját környezetét fényképezte le, de minden egyes képen érződött az, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodásé is.
Egy fogyatékos emberekből álló közösség egy nagyszerű, izgalmas sorozatot adott be, viszont olyan kisfelbontású képek voltak, hogy technikai értelemben esélyük sem volt a díjazásra. Ez elhangzott a díjátadón, és ez a tehetséges kis csapat megszívlelte a hallottakat. Mások támogatásával egy jobb felbontású fényképezőgépet vettek, és elküldték az új képeket. Ha ezek a pályázatra érkeztek volna be, díjazottak lettek volna. A Ferencváros képekben pályázat különdíjasa, Börzsei Bálint egy egyszerű, hétköznapi pillanatot örökített meg, de úgy, hogy a kellő napállást és a legmegfelelőbb pillanatot választotta. A 3. helyezett Koliger Endre az emberekre koncentrált. A 2. helyezett Barta Zsófia a kerület legizgalmasabb műemléképületeit szenzációsan, fiatalosan, mai szemmel örökítette meg. Az első helyezett Tihanyi Mónika nyújtotta a legjobbat tartalmi, formai, esztétikai vonatkozásban – értékelte a beérkezett fotókat a zsűri elnöke.
A digitális fényképző megjelenésével, a negatívra való fényképezés háttérbe szorulásával sokan temették a fotográfiát.Ezek részben igaznak tűntek, de a digitális technika is csupán egy eszköz. A képet nem a fényképezőgép csinálja, hanem az ember. Ha elhinnénk, amit a gyártók, forgalmazók reklámszlogenekkel sugallnak, hogy megnyomjuk a gombot, és a gép a legtökéletesebbet készíti, akkor a fotótörténet legszebb, legértékesebb darabjait ki kellene dobni. A valóságban épp fordítva történik, a régi képek, amelyek érzéseket, mondanivalót hordoznak, még a maguk tökéletlen, korabeli technikával készült formájukban is egyre értékesebbé válnak. A világ fotópályázatain már nem választják szét az amatőr és a profi kategóriát, mert vagy van tehetsége valakinek, vagy nincs. A fényképezőgép kezelését autodidakta módon bárki elsajátíthatja, de hogy hogyan látja a világot, az az igényességen, a szellemi szinten, a gondolkodáson múlik, illetve azon, hogyan tud érzéseket megfogalmazni a fotós a képein. Ezekhez kell a tehetség – hangsúlyozta Eifert János fotóművész.
(OrientPress)
Hogy volt régen...?
