hullÉlesen bírálta az ellenzék a hulladéktörvény módosítását, amelynek általános vitáját a héten folytatta le az Országgyűlés – írja a Magyar Idők. V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára expozéjában közölte: a hulladéktörvény módosításának egyebek közt az a célja, hogy megőrizze a rezsicsökkentés vívmányait, az uniós hulladékhasznosítási terveket teljesítse, a szelektív hulladékgyűjtés teljes körűen működtetesse, valamint a szemétszállítás szolgáltatása színvonalas legyen.

A megoldás alapelve egy egységes nonprofit közszolgáltatási rendszer kialakítása – tette hozzá.

Elmondta: a hulladékgazdálkodás állami és önkormányzati közfeladat, az állami feladatok ellátására koordináló szervezetet hoznak létre. Ezen a szervezeten keresztül fizetnek szolgáltatási díjat a helyi közszolgáltatónak. A lakosok a közszolgálati díjat a koordináló szervnek fizetik majd. Bartos Mónika, a Fidesz vezérszónoka azt hangsúlyozta: a Ház előtt fekvő javaslat pontosítja, hogyan különüljenek el az állami és az önkormányzati hulladékgazdálkodási hatáskörök, ami segíti az EU által előírt hasznosítási kötelezettségek teljesítését. A szocialista Heringes Anita szerint a változtatást a civilszervezetek, a lakosság, az ellátók, az önkormányzatok egyaránt ellenzik, mert nem tartható fenn. Úgy ítélte meg: a jogszabály alapján nem világos, mi az a hulladékfajta, amit akkor is elszállítanak, ha az érintettek nem fizetik be a szemétszállítási díjat.

Hozzátette: a nehézségekkel küzdő családok éppen ezt a számlát fizetik be a legkésőbb. – Uniós kötelezettség a hulladék szelektív gyűjtése, az állami céget pedig azért kell létrehozni, mert a szektor jelenleg veszteségesen működik – jelentette ki a képviselő. A jobbikos Kepli Lajos szerint a gazdasági válság előtt az úgynevezett másodlagos nyersanyagoknak, vagyis a szelektíven gyűjtött hulladéknak volt értéke, és az gazdaságossá tette a kezelését. Ezek ára azonban 2009 után visszaesett, azóta a telepek a fennmaradásért küzdenek – mondta a politikus.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszélt, hogy 2013-ban az állami és önkormányzati hulladékkezelők 15 milliárd forintnyi deficitet halmoztak fel, a vízszolgáltatók 5,4, míg a távhőcégek 42 milliárd forintnyit. Véleménye szerint ez azért fordulhatott elő, mert a kabinet különadókkal és egyéb költségekkel terhelte túl a hulladékkezelőket, majd rájuk kényszerítette a rezsicsökkentést.

Hirdetés