megyehaza salgotarjanA Nógrád Megyei Közgyűlés egyhangúlag döntött úgy a múlt héten, hogy nem lép hatályba az októberi alakuló ülésen elfogadott módosítás, vagyis nem Balassagyarmat lesz az önkormányzat székhelye, hanem Salgótarján marad.

A szavazás formális volt, mivel az októberi székhelyáthelyezés után az országgyűlés úgy módosította az önkormányzati törvényt, hogy az kimondja: a megyei önkormányzat székhelye csak a megyeszékhelyen lehet. Ez pedig Nógrád megyében Salgótarján.

Arról, hogy Salgótarjánból Balassagyarmatra kerüljön át a Nógrád megyei önkormányzat székhelye, az alakuló ülésen, október 22-én szavaztak a képviselők pártállástól függetlenül, nyilvánvalóan területi alapon. A Nyugat-Nógrádban élők az áthelyezéssel „igazságot akartak szolgáltatni” a korábban megyeszékhely Balassagyarmatnak.

Salgótarján önkormányzata saját alakuló ülésén egyhangúlag mondta ki, hogy ellenzi az áthelyezést. Ezután Balassagyarmat önkormányzata szavazta meg egyhangúlag, hogy ingyenesen adja használatba a megyei önkormányzat számára szükséges helyiségeket a vármegyeházán.

Ezt követően módosította az önkormányzati törvényt a parlament november 18-án Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és hat kormánypárti képviselő javaslatára. Ez után a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Skuczi Nándor úgy fogalmazott, hogy a székhelyvitának már nincs túlzott jelentősége, mert a parlament megoldotta a kérdést, tanulságul pedig levonható, hogy a jövőben alapos egyeztetés nélkül nem kellene a működést ilyen mértékben érintő kérdést előterjeszteni.

A megye közéletét folyamatosan foglalkoztató ügyről van szó, egyfajta történelmi igazságtételről, és a kérdés előbb-utóbb felvetődött volna – mondta. „Előnyként kell értékelnünk, hogy ezen a kérdésen túlvagyunk, a probléma megoldódott. Meggyőződésem, hogy Nógrád vármegye történelmi székhelye, Balassagyarmat, és a jelenlegi megyeszékhely, Salgótarján azonos súlyú felelősséget visel mindazért, ami szűkebb hazánkban történik. Az önkormányzat székhelyének kérdése ezen belül pusztán technikai kérdés, ami az ismert előzmények után nem kell, hogy lekösse energiáinkat.”

Hirdetés