kossalajos abaA Fejér megyei Aba képviselő-testülete fegyelmi eljárást kezdeményezett Kossa Lajos polgármester ellen, mert korábban 10,7 millió forint tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben – tájékoztatta a város jegyzője Ujszászi György az MTI-t.

Kossa Lajos polgármester korábban felvett 9,5 millió forint vásárlási előleget, amivel nem számolt el – mondta el a jegyző. Ezen felül illetményelőlegként 390 ezer forintot kapott, de nem fizette vissza, továbbá az önkormányzat nevében két esetben számlára vásárolt, de nem számolt el a pénzzel, és négyhavi telefonszámláját sem fizette ki.

A képviselő-testület rendkívüli ülésén ezek alapján az az egyhangú döntés született, hogy a polgármester ellen megindítják a fegyelmi eljárást, amit az ügy kivizsgálására létrehozott fegyelmi bizottság 30 napon belül lefolytat. A grémium megrovásban részesítheti a polgármestert, vagy csökkentheti tiszteletdíját 20 százalékkal, maximum egy évre.

A jegyző közölte, hogy tájékoztatta a megyei kormányhivatalt az esetről, valamint bejelentést tett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon is. Megjegyezte, hogy időközben a városvezető visszafizette teljes tartozását, amit ő jelentett mind a rendőrségnek, mind a kormányhivatalnak. A jegyző szavai szerint a polgármester jelenleg szabadságon van, akadályoztatása esetén az alpolgármester helyettesíti.

 

Hirdetés