palffy ilona01A Nemzeti Választási Iroda elnöke az önkormányzati és nemzetiségi választásról szóló beszámolójában összegezte a választási iroda tapasztalatait, és jogszabály-módosításokra tett javaslatot. Indokolt lenne szerinte pontosítani az átjelentkezés szabályait, valamint részletezni a megismételt szavazásra vonatkozó speciális szabályokat.

Az önkormányzati választások lebonyolításánál felmerült néhány olyan jogi probléma, amelyek megoldására megnyugtató választ a jogalkotó adhat – írta a parlament honlapján hétfőn közzétett összegzésben Pálffy Ilona, az NVI elnöke. Példaként említette, hogy a választási bizottságok megalakítását és tagjait érintő szabályozás például az összeférhetetlenség vonatkozásában nincs tekintettel a kistelepülések speciális helyzetére, ezért rugalmasabb szabályozást tartana indokoltnak.

Kitért arra is, hogy a szavazást megelőző második napra eső eljárási határidők - az átjelentkezés utolsó napja, névjegyzék zárása, kinyomtatása - a választási irodáknak óriási munkaterhet sűrítenek egyetlen napba, ez pedig veszélyeztetheti a pontos és törvényi határidőn belüli végrehajtást. Emiatt megfontolandónak tartja a terhek elosztása érdekében a határidők differenciáltabb szabályozását.

Továbbra is gondot okoz a választási bizottságok, bíróságok által kiszabott bírságok behajtása, illetve behajthatatlansága - írta az NVI elnöke. Szerinte indokolt lenne a fizetési könnyítés (mérséklés, részletfizetés, halasztott fizetés) lehetősége.

A nemzetiségi regisztrációval kapcsolatosan előfordult törvénysértések során ismeretlenek, visszaélve a nemzetiségi választópolgár adataival, a nemzetiségi névjegyzékbe vételre, illetve az abból törlésre nyújtottak be kérelmet a választópolgár nevében. Ilyen gyanú esetén a választási irodák feljelentést tettek a rendőrségnél, ugyanakkor szükség lenne a szabályozás pontosítására. Hasonló visszaélések az átjelentkezéssel kapcsolatosan is megvalósulhatnak valamennyi választáson, különösen az elektronikusan benyújtott kérelmek esetében - írta az NVI elnöke. Ezért indokoltnak tartja a postai vagy elektronikus úton kért átjelentkezés határidejének megváltoztatását.

Megfontolandónak tartja az önkormányzati választásokon is gondot okozó ajánlások érvényességi feltételeinek törvényi pontosítását, valamint a relatív területi kampánytilalom szabályainak finomítását. Javasolja továbbá a mozgóurna-igénylés szabályainak pontosabb megfogalmazását és azt, hogy a mozgóurna-igénylés választásnapi 15 órai határidejét 12 órára változtassák meg. Álláspontja szerint lehetővé kellene tenni, hogy a szavazatszámláló bizottságokat szükség szerint kiegészíthessék póttagokkal annak érdekében, hogy egy időben több mozgóurnás csoport is felállítható legyen.

Gyakorlati problémákat okozott a képviselők mandátumának kezdetére, a lemondásra és az összeférhetetlenség megszüntetésére vonatkozó törvényi szabályozás hiányossága. Ezzel kapcsolatban az anyagi jogi szabályok átgondolását javasolja, ehhez az NVI elnöke szerint az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szabályozás szolgálhat alapvető modellként.

Hirdetés