Százötven éve született meg – hetvenhárom éve lett felnőtt avagy a Nagy-Budapest-gondolat története / II.

Az újabb városegyesítés sohasem került le a napirendről, számos kisebb-nagyobb lépés utána az MDP uralomra jutása véget vetett a vitáknak.

Az erők és indulatok újra és újra nagyjából kiegyenlítették egymást. Amikor meg nem, akkor közbejöttek aprónak aligha nevezhető dolgok: világháború, összeomlás, Trianon, világválság, Hitler, újabb világégés, oroszok… Pedig messze nem igaz, hogy Harrer után, Bárczy után aztán félszázadig nem történik semmi. A háttérben és a mélyben érleli, apránként kimunkálja önmagát az újabb városegyesítés. Legelőbb egy félmegoldás valósult meg 1930-ban a legégetőbb szervezési gondok orvoslására.

Az 1873-ban egyesített három város területét 10 kerületre osztották: a Duna jobb partján, Buda és Óbuda egykori területén az I. kerület (Vár, Tabán és Krisztinaváros), II. kerület (Országút és Víziváros) és III. kerület (Újlak és Ó-Buda) jött létre. A Duna bal partján Pest helyén a IV. kerület (Belváros), V. kerület (Lipótváros), VI. kerület (Terézváros), VII. kerület (Erzsébetváros), VIII. kerület (Józsefváros), IX. kerület (Ferencváros) és X. kerület (Kőbánya). A város életének első ötven évében a kerületek egy részében a külső övezetek, hol kertvárosi, hol ipari arculatban, de jelentősen túlnépesedtek. a kerületi felosztást újra kellett gondolni. Az említett előszoba-övezet belső felét mondhatni úgy csatolták a fővároshoz, hogy annak határait változatlanul hagyták.

Az 1930-ban kialakított 14 kerületes Budapest területén a négy új egység közül kettő a budai oldalon, az I. kerületből kiválva jött létre: ezek a mai XI. és XII. kerületek. A pesti oldal két új kerülete az addigi V., VI., VII. és X. kerületek külső részének egyesítéséből álló XIII. és XIV. lett. (Az új kerületeket akkor el is nevezték, ám ezek a nevek idegenek maradtak az ottlakóknak. El is feledték azokat. A rend kedvéért, számsorrendben: Szentimreváros, Mátyáskirályváros, Magdolnaváros és Rákosváros.) Így is maradt a városrend képe egészen 1950-ig, Nagy-Budapest életre hívásáig.

Azaz mégis: három pici korrekció – növekmény mégis akadt. Először Ferencvároshoz (a IX. kerülethez) csatolták a csepeli állami kikötő területét. Aztán a XII. kerülethez került a budakeszi erdő, végül 1942-ben a Budaőrsi Repülőtér és környéke lett a fővárosé, a XI. kerület részeként.

Még ugyanebben az évben elkészült Nagy-Budapest kialakításának első alapos, részleteket, ütemezést is kidolgozó terve. Szendy Károly polgármester, az egyik utolsó nagyformátumú várospolitikus munkája a Tanulmány Nagy-Budapestről címet viselte. Csakhogy ekkor már Voronyezs felé masíroztak azok, akik e mű véghezvitelére csatasorba állhattak volna…

Tény az is, hogy közben több jelentős részletében, mégis haladt az ügy. A korábban csak Budapesten hatóság, a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsa illetékességét fokozatosan kiterjesztették. A városrendezés és a nagyberuházások területén lényegében megvalósult Nagy-Budapest létrehozása. A fővárosi rendőrség államosítását követően pedig lehetővé vált a régi óhaj megvalósítása. A legelső Nagy-Budapest-kezdeményezésben Pest megye indoklásának megfelelően Budapest és a környék egységes közbiztonsági szervezetet kapott.

A fél évszázadon át vajúdó kérdés megoldására végül a II. Világháború utáni koalíciós idők alkonyán alakult ki a megfelelő politikai helyzet. Az immár egyesült két munkáspárt, a mindent leuraló MDP árnyékában. Ha voltak is ellenvélemények, hogy is kaphattak volna hangot? A probléma ekkor már nem a városhatár kiterjesztése volt, hanem az eddigi kerületek és a becsatolt települések uniformizált igazgatási rendszerének kialakítása. A leendő tanácsi rendszer, a pártállami utasításos tervgazdasági felépítmény kialakítása.

A második városegyesítés gondolatát végig kisérve így érkezünk 1949. április 5-éhez. Ekkor terjesztette elő a 20. század egyik legjelentősebb magyar építésze, Preisich Gábor (1909 – 1998) „Nagy-Budapest határai” című tervezetét. Végül a Parlament ezt a javaslatot fogadta el (egyetlen kis változtatással: Csillaghegy helyett egész Békásmegyer a csatlakozók körébe került.). A végszavazás 1949 december 20-án szentesítette az 1949. évi XXVI. Törvényét. Ennek 1950. január 1-jei hatállyal érvényes rendelkezései alapján jött létre Budapest közigazgatásilag a mai állapotában!

Budapesthez csatoltak hét megyei várost és tizenhat önálló nagyközséget. Ekkor lett Budafok, Csepel (csak pár hónapja kapott városi rangot), Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest, továbbá Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákos-hegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár a főváros része. (Az összetett helynevekből a ’szent’ toldalékot ekkor még nem törölték. Három kisebb területgyarapodásról el szoktak feledkezni a beszámolók: Csömörtől Szabadságtelep, Nagykovácsitól Adyliget végül Vecséstől a Ferihegyi repülőtér és környéke is a fővároshoz került.)

Budapest területe ezzel 207-ről 525 négyzetkilométerre, több mint kétszeresére nőtt, népessége pedig közel 300.000 lélekkel gyarapodva elérte 1 590 000 főt. Az új területi egységet az eddigi 14 helyett 22 kerületre osztották. Ezt követően megalakult a Budapesti Városi Tanács és a kerületi tanácsok. Budapest szuverenitása, 1873 óta külön fővárosi törvényben rögzített autonómiája pedig megszűnt

Említést érdemel még két utójáték.

Az ötvenes évek elején a magyarhonba (és Budapestre) adaptált szovjethatalom mind több gonddal találta szemben magát. Pénz, nyersanyag, hozzáértés hiányában sorra kellet elnapolnia terveit, lemondania alapvető feladatok megoldásáról. Nagy-Budapest „beüzemelése és életben tartása” is megakadt a torkán. (A korabeli hangulatkeltő karikatúrán túl nagyra nőtt a Kisgömböc…) 1956 nyarán a Politikai Bizottság úgy döntött, a tervezett közigazgatási reform részeként 1957. január elsejétől a megyék és járások számának csökkentése mellett a főváros öt kerületét is gyakorlatilag megszüntetik, részeiket visszacsatolják a külvilághoz. A tervezetet 1956. október 22-ére tűzte napirendre az Országgyűlés…

Végül az is magyarázatra szorul, hogy lett mára 23 kerülete a városnak, ha a területe változatlan maradt? Ez meg úgy esett, hogy 1992. szeptember 27-én helyi lokálpatrióták kezdeményezésére népszavazást tartottak az addigi XX. kerület déli részében, s a nagy többség az önálló Soroksár megalakítása mellett döntött. Az így létrejött XXIII. kerület 1994. december 11-én választotta meg első képviselő-testületét. (Ez egyben magyarázata a kerületek számozásában látszólag mutatkozó kisebb összevisszaságnak is.) Az immár újra ’szent’ Pestszenterzsébet pedig megmaradt a XX. kerületnek…