50 évet vajúdott a terv, először az érvek és ellenérvek csatájában, majd a kataklizmák gyötrelmei között, de 1950. január 1-ével megszületett Nagy Budapest!
’Bécs az Bécs! Hiába, tehetünk bármit: utolérhetetlen.’ Illetve: ’Budapest maga a csoda, a világ közepe!’ A sznob károgás és a nagymagyar melldöngetés nagyjából döntetlenre állhatott a millennium táján. Persze az avatott várospolitikusok jól tudták akkor is, Bécset nem felülmúlni, nem a helyébe lépni kell – hanem felzárkózni mellé! Ezért (is) volt nagy hatással a városfejlesztés, a várostervezés elgondolásaira Nagy-Bécs 1890-es létrehozása! Ekkor született meg nagyjában mai keretei között a szomszéd modern világváros. Ötvenegy(!) települést – falut, kisvárost – csatoltak a történelmi városmaghoz, egységes közigazgatást teremtve a századfordulóra kétmilliót meghaladó lakosnak! (Budapest csak 1919-re, az elő-trianoni menekülthullámnak köszönhetően éri el átmenetileg az egymilliót.) De a bécsi példán túl a belpolitika számtalan jele is arra mutatott: a városegyesítés nem 1873-mal véghez vitt munka, inkább azzal megkezdett folyamat.
Budapest 25. születésnapja táján, az ezredéves ünnepségekből kijózanodva váltak hallhatóvá az első tovább-egyesítést szorgalmazó hangok. A városnak és közvetlen környékének a közelmúlt hatalmas fejlődése következtében számos területen oly szoros együttélése jött létre, mely – úgymond – Nagy-Budapest megteremtését előbb-utóbb kiköveteli! Hivatalosan először Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Közigazgatási Bizottságának 1901. évi jelentése terjesztette a miniszterelnök elé, hogy „égető kérdéssé vált a székesfővárosi környező községek és településeknek a székesfővároshoz történő becsatolása”. Indoklásukban megállapították: a közbiztonság szervezetei elégtelenek a többé-kevésbé kétlaki népesség ügyeinek kezelésére. A városi rendőrség és a vidéki csendőrség között a „közrend senkiföldje” fenyeget kialakulni.
Bárczy István (1866 – 1943) Budapest főpolgármestere, igazságügyminiszter
Nem váratott sokáig magára az első komoly, kidolgozott terv sem Nagy-Budapest létrehozására. Bárczy István, a székesfőváros 4. polgármestere 1906-ban programbeszédében az egyik legjelentősebb előtte álló feladatnak nevezte a kérdés megoldását. Két év múlva készen is állt a Bárczy-Harrer féle, az egyesítendő terület meghatározását szolgáló alapos tudományos urbanisztikai, statisztikai, közigazgatási elemzéssel alátámasztott tervezet. Ez ugyan nem került megtárgyalásra, de mérce és hivatkozási alap lett a továbbiakban (egyes részleteiben egészen 1949-ig!). Harrer Ferenc egy, a tervezetből kiemelt megállapítása akár látnokinak is mondható: „a városiasulás első időszakában a községek keresik a várossal a kapcsolatot, de ennek részéről a hajlandóság nincs meg, s mikor azután a városra nézve válik fontos érdekűvé a bekapcsolás, akkor már a községek idegenkednek tőle”. Lényegében ez történt a következő évtizedekben! A kérdés állandóan napirenden volt, de közmegegyezés sosem alakult ki a vonatkozásában. Támogatói és ellenzői bőven sorolták az érveiket. Első hallásra furcsának tűnhet, de – ugyanazokat az érveket. A magyarázat a térség sajátos demográfiai helyzetében rejlett. No meg abban, hogy mely oldalról igyekezett valaki értékelni a várható következményeket.
Harrer Ferenc (1874 – 1969) várospolitikus, külügyminiszter
A város határában megállt az idő. A vidék jobbágysorból nemrég(!) megváltott népessége elvileg szabadabban, gyakorlatilag változatlan nincstelenségben élt. Ha formailag nem is, de lényegében mégis röghöz kötve. Frissen elnyert jogaikat csak lényegi megszorítások mellett gyakorolhatták. A politika gyakorlatában egyedülállók voltak a főváros törvényhatóságának titkos(!) választásai. A „maradék-Magyarország” kortesvilága, választás-paródiái felidézésére elegendő Mikszáth látleletét elővenni… A főváros, a városiak kiváltságait, kivívott jogosultságait nehéz túlértékelni: szociális, egészségügyi, közlekedési lehetőségeik többsége nyomokban sem volt fellelhető másutt. A két világ, a város és a vidék nem is igen érintkezett. Kialakult közöttük egy „előszoba-övezet” (Szabó Dezső szava), lakói már nem a nagybirtok kivetettjei, de még nem is a nagyváros munkásai. Igyekeznek a megélhetésért mindkettőből hasznot húzni. Innen pénzt, munkát remélnek, onnan olcsó élelmet, segítséget az ottmaradóktól. Ez az övezet az első városegyesítés lakatlan külterületeit, s a velük közvetlenül érintkező kistelepüléseket öleli föl. Igazából ez az annektálandó terület zöme. Ebben a szerkezetben törvényszerűen tűnik mindig baloldalibbnak, liberálisabbnak, szociálisan érzékenyebbnek a hegemón mag, a dinamikusan fejlődő Budapest.
A veszélyek nyilvánvalóak. A város félti, amit kivívott, óvná kivételes helyzetét. A jövevények, szerintük, hígítanak: mindent vinni akarnak, nem hoznak semmit! A netán csatlakozó, csatlakozásra felszólított települések éppen ellenkezőleg: az őket csak kihasználó, gyarmati sorba züllesztő fenyegetést látják a nyomasztóan nagy befogadó Budapestben. A nagyváros csak adót szed majd, amit régi önmagára fordít, ahelyett, hogy visszaforgatná visszamaradott területei felemelésére. (Igazság szerint a két oldal egyetértése sem lett volna feltétlen elegendő, hisz a kormány jóváhagyása is kellett volna. A kormány pedig, ha egyre kevésbé is, de mindig szemben állt a fővárossal…)
A Bárczy-Harrer Nagy-Budapest koncepció egyik mellékelt tárképlapja (1908)
A belterületnek szabad, térségek kellenek és munkaerő – mindkettő korlátlanul. A csatlakozóknak megélhetés – szociális és egészségügyi ellátottság, az életbiztonság az övékét nagyon meghaladó állapota. Tulajdonképpen akár meg is állapodhatnának, ha nem félnének (a politika által olykor túlfokozottan) egymástól. A konzervatívok, a hagyományok mentén élők szemében egyébként is bűnös-város Budapest – hozzájuk képest baloldali többségével. Liberális, szocdem, hogy ne mondjuk: zsidó, de mindenképpen keresztényietlen és főleg magyartalan! Az meg maga lenne a vég, ha ez az oldal korlátlan utánpótlásra tenne szert a peremvidék bekebelezésével. A politikai elit e logika alapján tartott a baloldal, később a szélsőjobboldal befolyásának növekedésétől egy megnagyobbodott fővárosban.
(folytatjuk)
Hogy volt régen...?
