És a fővárosnak újra lett főpolgármestere!...

Az őrület évei után a lerombolt Budapest közigazgatása is talpraállításra várt. Most a főpolgármesteri tisztség felemásra sikerült újjászületését mutatjuk be.

Budapest székesfőváros főpolgármesteri tisztsége hetvenéves történetének véget vetett a II. világháború. A tartalmának – az önkormányzatiságnak és a szuverenitásnak – előbb, fokozatosan, de mindenestül. A formájának, a látszatának csak a végső összeomlással. A harccselekmények nemhogy átvonultak a városon, de huzamosan megültek benne megdöbbentően mély nyomot hagyva maguk után. A fegyverzaj elültével így csak lassabban indult újra az – egyre normálisabb – élet. Mégis határozott esélye látszott a demokrácia, a demokratikus közélet újraélesztésének (vagy inkább megteremtésének). Így állt ezzel a főváros is: közigazgatása talpraállításra várt, önkormányzatisága a fennálló keretek kitöltésére. Az erre hivatott legitim alkalmak, a valóban szabad választások feltételeinek megteremtéséig spontán kibontakozás vette kezdetét.

A frontharc alól felszabadult területeken, településeken sorra alakultak a Nemzeti Bizottságok a legégetőbb döntések meghozatalára. E bizottságok küldötteiből Debrecenben felállt Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 22-én Létrehozta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. A pontosság kedvéért: a magukat nemzetgyűléssé nyilvánító küldöttek Politikai Bizottságot választottak, s az hozta létre a kormányt, ahogy később is e fórum döntött a személyi változásokról. (Hogy milyen irányú és erejű „sugallat” alapján, arról könnyen adódnak a feltételezések.) Az Ideiglenes Kormánynak pedig egyik első dolga volt, hogy 1945. január 4-i rendeletével a közigazgatás és az önkormányzatok életre keltését a Nemzeti Bizottságok feladatává tegye.

Tildy Zoltán (1889 – 1961) református lelkész, kisgazda politikus, miniszterelnök, a Magyar Köztársasság elnöke

A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. január 21-én alakult meg Tildy Zoltán elnökletével. Később, amikor Tildy a frissen alakult Országos Nemzeti Bizottság élére került, utóda Szakasits Árpád lett. A BNB február 21-én döntött az ’ideiglenes törvényhatósági bizottság’ (a főváros közgyűlése) létszámáról és összetételéről. A 135 tagú testületet 30-30 kommunista és szocdem, 25-25 kisgazda és szakszervezeti, 10-10 polgári-demokrata és parasztpárti delegált, illetve öt, a tudomány és a közélet jelesei közül meghívott alkotta. A nevükben az ’ideiglenes’ jelző arra utalt, hogy ők nem választott testület, mandátumuk csak a demokratikus választásokig szól. Ugyanekkor a közgyűlés (vagyis az ideiglenes törvényhatósági bizottság) elnökévé Szakasitsot jelölték. A fentiek szerint összeállt törvényhatóság március 28-án szentesítette is ezt. Nemsokkal később, május 16-án pedig betöltötték a polgármesteri tisztséget: a „Krumplikirályt”, a tagadhatatlan népszerűségre szert tett közellátási kormánybiztost Vas Zoltánt választva a város operatív vezetőjévé.

Szakasits Árpád (1888 – 1965) a szociáldemokrata párt elnöke, újságíró, miniszter, köztársasági elnök 1946-ban a BBC magyar adásának mikrofonja előtt

Hogy tisztán lássunk a temérdek ’nemzeti’ és ’ideiglenes’ alakulat között fontos kiemelni, hogy a Nemzeti Bizottságok, bár hatáskörük kezdetben a (helyi) államigazgatás minden területére kiterjedt, sehol sem alakultak át helyi törvényhatósággá. A továbbiakban sem váltak az (új) államgépezet részévé. A közigazgatás ellenőrzésének feladatát igyekeztek ellátni (egyre jelentéktelenebb) társadalmi szervezetként.

Nyitott kérdés maradt azonban a főpolgármesteri tisztség – nem csak a betöltése, de a sorsa is! Vitathatatlan volt, hogy a város nem lehet meg gyakorlati vezető nélkül, s e feladatra tökéletesnek, s egyben elegendőnek látszott egy jól kiválasztott polgármester. A főpolgármester-polgármester páros, egymásba gabalyított hatásköreikkel lényegében a bécsi udvar biztosítékaként jött létre a városegyesítéskor. E dualista modellt legalábbis megreformálni, ha nem egyenesen felszámolni már a forradalmakat követően többször felmerült. 45-re pedig, tulajdonképpen már senkinek sem volt ínyére. A (szélső)bal központosító törekvései gátját látta az egymást kontrolláló tisztségek nyújtotta lehetőségben. A (jobb híján mondjuk úgy) többiek (hisz igazi jobboldal nem létezhetett) ennek a fordítottjától tartottak: az ügymenet demokratizmusa, a törvényhatóság autonómiája csorbulhat a vétók és utasítások nyomán. Az erről való döntést mindenesetre halogatni kellett. Az csak akkor állhatta meg a helyét, ha legitim testület hozta.

Ezt a gordiuszi csomót Szakasits Árpád csapta szét, mikoris 1945 június elsején Vas Zoltánhoz intézett átiratával – botcsinálta Napóleonként – a saját fejére tette, ha nem is a császári, de a főpolgármesteri „koronát”. (Ekkor Szakasits a Magyar Szociáldemokrata Párt főtitkára, a nemzetgyűlés képviselője, a Budapesti Nemzeti Bizottság elnöke és a főváros ideiglenes törvényhatósági bizottságának elnöke, hogy csak a főbb tisztségeit említsük.)

Vas Zoltán (1903 – 1983) kommunista politikus, író, közellátási kormánybiztos, polgármester

Az említett átirat magától értetődő természetességgel közli, hogy „…a székesfővárosban a főpolgármesteri jogkört a törvényhatósági bizottság elnökeként (én) fogom gyakorolni”. Ezzel egyidőben egy másik iratban a belügyminiszternél – Erdei Ferencnél – szorgalmazta a jogkör szabályozását. „Az olyan közigazgatási ügyekben, melyek a múltban a főpolgármestert illették, csak előzetes meghallgatásom után méltóztassék intézkedni. Elsősorban a kinevezésijogkör gyakorlásakor. Sőt, ebben a kérdésben célravezető volna, ha a polgármester a hatáskörök szabályozásáig kinevezést nem eszközölne…A demokratikus közigazgatás megköveteli az önkormányzati gondolat minél szélesebb síkon való kiépítését. Ez csak a polgármester és a törvényhatóság összhangzatos együttműködése útján valósítható meg. Mint az önkormányzati közigazgatás legfőbb testületi szervének elnöke, kérem ezért azt is, hogy a székesfőváros egész közönségét érintő fontosabb rendelkezéseit, elgondolásait, terveit a jövőben is velem előzetesen letárgyalni méltóztassék.”