Szakasits Árpád nevét nagyívű pályája ellenére nemigen őrzi az elékezet. Sokaknak túlságosan, a hatalomnak azonban nem elégségesen volt kommunista.
Ma már, visszatekintve, pontosan látjuk, hogy a fővárosban a főpolgármesteri cím 1945-ben megszűnt. Az akkori jelenben azonban nem így állt a helyzet. A háború elvonultával felülkerekedett a spontán eufória, háttérbe szorította a pusztulás kiváltotta kétségbeesést. A mindenkor kevesekben élő politikai tisztánlátás is elhomályosult a remény hullámaiban. Mintha igazi újjászületés vette, vehette volna a kezdetét. Alig akadt, akiben tudatosult volna, hogy zsigeri megkönnyebbülés, fellélegzés az, amit megél. Hogy ami következik, nem a nyugati demokrácia (re)konstrukciója, hanem ellentmondásos átmenet. Átmenet, a végén már anarchikus, tomboló terrorból a zsarnoki diktatúra relatív rendjébe és biztonságába. Ebben a helyzetben a főpolgármesteri cím csak gyakorlatilag szűnt meg. Ahogy ki is mondatott: szünetel, amíg… Jogilag csupán betöltésre várt. (Oh, a jog! Az ősi jog, a csorbítatlan és csorbíthatatlan. Amit - mint általában – emlegetni volt hasznos, nem életben tartani.) Egyszóval a közigazgatás talpra állításra, az önkormányzatiság a fennálló keretek kitöltésére várt. Az erre hivatott legitim alkalom, a (valóban szabad) választások lebonyolításáig öntevékeny kibontakozás vette kezdetét. A településeken Nemzeti Bizottságok alakultak, eleinte a megszálló csapatok katonai közigazgatásának segítségére, majd annak fokozatos átvételére. De ezek nem váltak sem az állam, sem a közigazgatás részeivé. A kor (túl hamar lejáratott) szóhasználatával a néphatalom szervei voltak. Így lett a fővárosban a Budapesti Nemzeti Bizottság elnöke, Szakasits Árpád, mondhatni automatikusan, a „főpolgármesteri jogkör gyakorlója”. Ellenjelölt nélkül – mégsem lenne igazságos azt mondani: jobb híján…
Szakasits Árpád Ferenc budapestinek született 1888-ban. (Nevét eleinte néha ’Szakasics’ alakban használta.) Cipészmesterként is dolgozó bőrdíszműves édesapja korai halála miatt csak hat elemit végezhetett. 13 éves korától dolgoznia kellett. Apja elvtársa, Bokányi Dezső, a szociáldemokraták egyik vezetője lett a gyámja. Munka mellett tanult faszobrásznak, majd kőfaragónak. Végül a felső ipariskolát is elvégezte. Ezalatt lett a szociáldemokrata párt, aztán a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége tevékeny tagja, később elnöke. Húszéves korától folyamatosan publikálta közérdekű írásait, verseit, novelláit. Ezek markáns, agitatív „irányversek”, politikai töltetű alkotások voltak. Választásaiban következetes, végig viszi, amibe belekezdett, amit végig vihet. 1910-ben a Népszavához szegődik, hamar belső munkatárssá lép elő. Sokáig szerkesztőségi titkár, a legnehezebb időkben, 1940-től ő a lap főszerkesztője. A nevéhez fűződik a legendás 1941-es ’Karácsonyi szám’. Több szakmai- és szakszervezeti folyóiratot szerkeszt évtizedeken át. Számos szavalókönyv, munkásantológia, az ’Olvasó munkás’ mozgalom kiadványinak összeállítására, gondozására is vállalkozik. Mindezt amellett, hogy 1908-tól hivatásos (főfoglalkozású, függetlenített) pártmunkás. Már az I. Világháború előtt pártja budapesti vezetőségének tagja. 19-ben a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja és jegyzője. A bukás után (többek között ezért) börtönbe is kerül. Folyamatosan tagja a szociáldemokraták országos vezetésének, az egyik titkár, majd 1938-tól a párt főtitkára. Kezdetektől részese a háború- és fasizmusellenes mozgolódásoknak. A magyar Történelmi Emlékbizottság tagja, alapítója és elnöke a Magyar Frontnak. A német megszállás illegalitásba kényszeríti, de 1944. októberében az SZDP nevében ő köti meg a két munkáspárt együttműködési megállapodását. 1945. februárjában a legálissá az elsők között előlépő szocdemek vezetőjüknek választják: megújítják főtitkári tisztségében. A budapesti-, majd az országos nemzeti bizottság elnöke lesz. Április 2-án az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe delegálja a főváros. Képviselőségében még kétszer újraválasztják. Budapest Ideiglenes Törvényhatósági Bizottsága is elnökévé választja május 16-án. E tisztségében jogkörét tisztázandó írja Vas Zoltán polgármesternek kategorikusan (Erdei belügyminiszternek némileg udvariasabban), hogy a törvényhatósági bizottság elnökeként a főváros főpolgármesterének jogkörét a továbbiakban ő gyakorolja!
Fáradhatatlan, mindenütt ott van – mindenből részt is kér, ahogy eddig. Amikor a magyarországi szociáldemokraták között egy nagyformátumú Bokányi Dezső (1871 – 1940), az elpusztíthatatlan Peyer Károly (1881 – 1956), a keljfeljancsi Peidl Gyula (1873 – 1943), és a legendaszámba menő Kéthly Anna (1889 – 1976) árnyékában csak a másodhegedűs posztjára pályázhatott. De most mintha eljött volna az ő ideje. A jobboldali szociáldemokraták lejáratták magukat! Ám ez utólagos belemagyarázás: Peyer és a szocdem jobboldal – Szakasits és a baloldal. (Például a két munkáspárt egyesítését 1919. elején, 44-ben és 46-48-ban egyaránt közösen ellenézték. Szakasits is csak az együttműködést tartotta üdvösnek. Aztán miként 19-ben, 45 után is ’megváltozott a véleménye’(?)…) Rákosi pedig (ahogy később Kádár) nem felejtett!
(folytatjuk)
Május elseje ünneplése a Hősök Terén, 1948-ban. A dísztribünön Veres Péter (akkor honvédelmi miniszter) és Rákosi Mátyás társaságában, jobboldalt
Szakasits mellett Marosán György és Kádár János a londoni olimpikonok fogadásán a Keleti pályaudvar mellett, 1948-ban
Szakasits Árpád magyar miniszterelnök-helyettes a BBC Magyar Adásának mikrofonja előtt, 1946-ban
Hogy volt régen...?
