Az utolsó első-ember – Aki felszámolta saját státuszát / I.

Valószínűleg kevesen ismerik a tanácsrendszer bevezetése előtti utolsó főpolgármester, Köböl József nevét. Méltán vagy méltatlanul felejtette el őt az utókór?

A háború után, pontosabban: ahogy számunkra vége lett a háborúnak, ahogy átvonultak rajtunk a harcok, fokozatosan életre kelt a közigazgatás. Először többé-kevésbé spontán módon, a Nemzeti Bizottságok irányításával, már amennyire a szovjetek totális katonai jelenléte és a teljes összeomlás körülményei közt lehetett. Aztán igen hamar törvényesen, az Ideiglenes Nemzeti Kormány két, 45 februári rendelete alapján, miszerint az NB-k feladata és felelőssége a közigazgatás háború előtti szervezeteinek helyreállítása. Ennek a fővárosban február 21-én tettek eleget. Felállt Budapest ideiglenes törvényhatósági bizottsága, s annak elnöke, Szakasits Árpád, de facto főpolgármester lett. Az ’ideiglenes’ megnevezés a testületek nem választott voltára utalt, meghatalmazásuk a nyár végére tervezett, szabad és demokratikus választásokig szólt. Úgy is lett. Mégsem választottak főpolgármestert! Győztek a kisgazdák, Szakasits mégis maradt a „főpolgármester jogkörét ideiglenes gyakorló…” stb. Jogilag helyre és talpra állt a főváros önkormányzata a háború előtti állapotában. Nagyon elvileg és nagyon jogilag az 1873-ban megálmodott állapotában – bár a főváros autonómiáját és szuverenitását - hát még az azokon őrködő biztosítékokat - azóta is folyamatosan nyirbálták. Előbb a jobboldali szélső nacionalizmus, a hatalom koncentrálásának programja, a német, az irredenta orientáció. Aztán pedig a megszálló szovjet csapatokat maguk mögött tudó baloldal törekvései.

Vagyis az elvileg akár tökéletes állapotot gyakorlatilag is működtetni nem állt érdekében a hatalomra törőknek. Így, amikor 1948. augusztus 3-án Szakasits Árpádot köztársasági elnökké választották (vagy inkább koalíciós pártalku eredményeként azzá lett), s az ország első közjogi méltóságának tisztsége összeférhetetlen volt számtalan egyéb tisztségével, le kellett mondania a főváros élén betöltött törvényhatósági bizottsági elnökségéről, vagyis kvázi-főpolgármesterségéről. A törvényhatóság vezetésében két választott helyettese: Dédes Gyula és dr. Varga Lajos át is vette „ideiglenesen” az ideiglenesen birtokolt jogköreinek gyakorlását. Ezért aztán sajtószenzáció lett, hogy a Törvényhatóság szeptember 29-én tartott ülésén, Bognár József polgármester (a főváros hagyományosan kettes számú és gyakorlati vezetője), mint levezető elnök, nem a helyettesek valamelyikét, hanem Köböl Józsefet jelölte a testület élére!

Köböl József, a Törvényhatósági Bizottság új elnöke, 1948. szeptember

Hatalmas meglepetés a közvélemény számára, elgondolkodtató és kijózanító fejlemény a reménykedőknek, bizakodóknak. De várható és árulkodó lépés azoknak, akik már addigis szorongva szemlélték Rákosi és köre mesterkedéseit. Mert Köböl József egy kicsit ’szürke eminenciás’ volt – igazi szakember. Megbízásait következetesen és kíméletlenül végrehajtó pártmunkás, sikeres gyakorlati (közép)vezető.

Köböl József (1909 – 2000) kun legény volt, Karcag szülötte. Kisgyermekként maradt árván, de testvérei összeadták iskoláztatásának költségét. A gimnázium negyedik osztálya után azonban nem állhatták tovább anyagiakkal. Így lett 15 évesen asztalostanonc. Tanonciskolai idősebb társai vezették be előbb a szakszervezetbe, majd a kommunista ifjúsági mozgalomba. Ez életre szólónak bizonyult. 1928-ban már a KIMSZ Budapesti Bizottságának tagja. Itt ismerkedik meg a nála három évvel fiatalabb Kádár Jánossal. Ahogy Rózsa Richárd őt, ő Kádárt patronálja. Aztán letartóztatják, majd Berlinen át Franciaországba kerül. Ott is famunkás, szakszervezeti aktivista. 1934-ben már a KMP Budapesti Bizottságának tagjaként küldik a Szovjetunióba, hogy az ideológiai, mozgalmi képzést nyújtó moszkvai Nemzetközi Lenin Iskolán tanuljon. Tanulmányait befejezve 37-ben hazatér, a legális szakszervezeti mozgalomban helyezkedik el. Igazi feladata a Faipari Szakszervezetben kommunista csoportot szervezni és vezetni. Már tart a háború, amikor lebukik. Ítélet nélkül büntetőszázadba, „különleges munkaszázadba” kerül. Később mégis elítélik: nyolc évet kap szervezkedésért. Innen a rabok „önkéntes” bombamentesítő, aknaszedő munkáját vállalva szökik meg. Hamis papírokkal a fővárosban csatlakozik az ellenálláshoz. 1945. januárjában még dörögnek a fegyverek, amikor ő már az MKP VIII. kerületi pártszervezetének megalakítását irányítja. Innen Csepelre kerül pártitkárnak a Weiss-Manfréd művekhez. De májusban már az MKP frissen alakult Budapesti bizottságának egyik vezetője lesz. Se szeri se száma a társadalmi közéleti, politikai tisztségeinek. 45 áprilisától nemzetgyűlési-, majd országgyűlési képviselő, az MKP (később az egysült párt, az MDP) Központi Vezetőségének és Szervező Bizottságának tagja, Az MDP Budapesti Bizottságának titkára, a Famunkás szakszervezet egyik vezetője, a Famunkás című lap szerkesztője. Szép és tartalmas életpálya egy harmincas éveit taposó közszereplőtől. Mégis, ez csak a felszín.

Míg Köböl karrierje állomásain sikerrel helytállt, valójában fontos mozgalmi megbízásoknak tett eleget. A VIII. kerületben a szocdemeket kellett megelőznie – mindenáron. Csepelen a Demény-frakciót (Rákosi párton belüli ellenzékét) kellett felszámolnia – államrendőrségi segédlettel. Az MKP Központi Vezetősége „egyszerű” tagjaként, valójában egy szűk, titkos bizottságot vezetett, melynek a két munkáspárt egyesítését kellett levezényelnie úgy, hogy javítsa az MKP pozícióit, rontsa az SZDP-ét.

(folytatjuk)