Százötven forrás, tucatnyi tanösvény, több kiépített erdei pihenőhely, négy kilátó, számos kerékpározható erdei útvonal, és izgalmas természetismereti központok, erdei kalandpark, illetve gyönyörű szálláshelyek várják az erdők szerelmeseit Baranyában.
Érdekességek
A MÁV háttérrendszerei bírják a terhelést. A diákok ugrottak rá leginkább a kiemelkedően kedvező ajánlatra, Pest vezeti a vármegyék versenyét.
A díj tíz éves történetében először szerepel Magyarországról is létesítmény.
Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását, közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
Az egész éven át zajló 3. Pajta program a településeket együttműködésre sarkallja, amely a tervek szerint a jövőben is megmarad a régiót erősítve – hangsúlyozta múlt csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján a területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor.
A csúcs a 2011-es év volt: akkor 15.430 ember kért támogatást, ehhez képest a tavalyi év ennek a számnak a harmada.
Az önkormányzatok egy ötfokú skálán 4,4-esre értékelik a rendőrség tevékenységét – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. Ez egy 16 pontos kérdőív eredménye, amelyet 1338 önkormányzat juttatott vissza 2022-ben a rendőrséghez.
Nemrég módosult A munka törvénykönyve, jól járnak a kisgyermekes szülők, de a friss édesapák is több szabadságot kapnak a gyermekük után, mint korábban. A próbaidővel kapcsolatban is változott a törvény, ahogy a felmondással kapcsolatban is vannak új szabályok, melyekkel érdemes tisztában lenni.
Meglátszik a koronavírus hatása a születéskor várható élettartamon is: míg 2020-ban az Eurostat adatai szerint ez 75,7 év volt Magyarországon, 2021-ben már 74,3-ra csökkent. Az RTL Híradójának beszámolója szerint ilyen mértékű csökkenésre 1960 nem volt példa Magyarországon.
A következő hónapokban többek között Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják.
Újraírná a kormány a törvényt, ami alapján jelenleg panaszt vagy közérdekű bejelentést lehet tenni önkormányzati szerveknél, ha valaki egyéni jog- vagy érdeksérelmet tapasztal, vagy olyasmit észlel, aminek az orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja.
Március 1-jével Győr-Moson-Sopron vármegye és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye is átáll az új ügyeleti rendszerre. Mivel immár három vármegye lakosait érinti az elmúlt évek egyik legnagyobb egészségügyi reformja, az Index úgy gondolta, hogy érdemes csokorba szedni a legfontosabb tudnivalókat.
Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása; az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne - nyilatkozta a szövetség elnöke az MTI-nek.
Sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer. A népszámlálás során beérkezett kérdőívek feldolgozása jelenleg is zajlik, a II. negyedévben az előzetes települési adatok, ősztől pedig már a végleges eredmények közzététele várható, közölte a hivatal.
Rugalmasan gondolkodó önkormányzatnál vagyok közalkalmazott (33 év). Ez év December 27-én töltöm be a 65 évet. December 28-án nyugdíjas akarok lenni. Van-e törvényes lehetőség – talán közös megegyezés, esetleg felmentés –, hogy nyugdíjba vonulásom előtt az önkormányzat néhány hónapra mentesítsen a munkavégzés alól?
A tervek szerint rekordszámú maskarás és hetven busócsoport vesz részt a hagyományos téltemető, tavaszköszöntő busójáráson tizenöt helyszínen kétszáz programban idén február 16. és 21. között Mohácson.
Kismértékű, óvatos javulást jeleztek az év eleji várakozások a turisztikai és a vendéglátóipari szektorban. A havonta mért Turizmus Konjunktúra Index három hónap csökkenés után először nőtt.
A miskolci Herman Ottó Múzeum épülete és a budapesti Memento Park is felkerült Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszíneinek listájára, amelyről hét helyszín bekerülhet majd az Europa Nostra és az Európai Beruházási Bank Intézet veszélyeztetett európai örökségek megmentését segítő programjába.