Somogyszob takaros, másfél ezres település a horvát határszélen. A Kádár-kockák előtt gondozott gyep és Suzuki Ignisek, van kocsma, és van posta – nyugtázzuk, ez egy eleven magyar falu a nagykönyvből. És van még valamije, ami nem sok magyar falunak: többvágányos vasútállomása jegypénztárral, amely egy villamosított vasúti fővonalon fekszik, és közvetlen gyorsvonatok és IC-k járnak onnan a megyeszékhely Kaposvárra, Dombóvárra, Pécsre és Budapestre is.
Elég egyszerű a képlet: a vasút kiépültekor erre vezették a Budapest-Zágráb-Fiume vonalat – Somogyszobot jó helyre alapították. A kiemelt megállói szerep viszont valójában a közeli Nagyatádnak szól. A tízezres járási székhelyet egy mellékvonal köti össze a falusi vasúti csomóponttal, a kisvárosiak azon keresztül jutnak el a megyeszékhelyre vagy a fővárosba, a somogyszobiak és más környékbeliek meg ezen járhatnak be a kisvárosba orvoshoz, piacra, ügyeket intézni, középiskolába.
Szóval nem a sematikus, kormányokon átívelve épített mellékvonal-történetről van szó, amikor órákon keresztül kanyarog a semmiben napi három vonat egy honfoglalás-kori vágányon, hogy a trianoni határnál beleütközzön a sínpár végébe és visszaforduljon. Inkább elővárosi közlekedésről kicsiben, napi 16 vonattal oda-vissza: tizenvalahány kilométer a táv, fél óra alatt megvan a forduló.
Hogy volt régen...?
