Magyarországon – Miskolcon és Szombathelyen – tíz évvel ezelőtt kezdték kialakítani az Országos Rendőr-Főkapitányság alárendeltségében működő, segélyhívásokat fogadó és kezelő hívásfogadó központokat (HIK) – írta közleményében az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) Sajtóosztálya. Most a kormány pár hete be is jelentette a 112 segélyhívórendszer megújítását. 


Szeptember 21.-én jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet, miszerint a kormány szándékában áll, hogy megújítsa az itthoni Egységes Segélyhívó Rendszert, azaz a 112-öt. Ez az elkövetkezendő években több lépcsőben fog megvalósulni, mintegy 12 milliárd forintos beruházás keretein belül. Még ebben az évben költenek a rendszerre 678,7 millió forintot, aztán 2024-ben 5,6 milliárd a következő fokozat, illetve 2025-ben pedig megközelítőleg 5,7 milliárd forint fog menni a fejlesztésre.

Az ESR-112 megbízható működése elengedhetetlen feltétele az élet- és vagyonbiztonság védelmének, a közbiztonság fenntartásának, a katasztrófák megelőzésének. Ennek érdekében biztosítani kell a rendszer külső érdektől független, megbízható működését, ütemezését, valamint folyamatos fejlesztését – olvasható a fejlesztés indoklása a Magyar Közlöny számában. A megújulás zavartalan végrehajtása érdekében a kormány felhívja a pénzügyminisztériumot, hogy a belügyminisztérium bevonásával gondoskodjanak a folyamatról.

A cikk nem ér véget, itt olvasható tovább

Hirdetés