2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a Széchenyi Pihenő Kártyákra, ez negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint). Decemberben ráadásul kiemelkedő szintet ért el a feltöltések mértéke, ugyanis 2023 utolsó hónapjában 83 milliárd forint érkezett a dolgozók Szép-kártyájára.


Ez 58 százalékkal volt magasabb, mint a 2022 decemberében (52,4 milliárd forint) feltöltött összeg.

A 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult. A kormány ugyanis a családok védelmében korábban arról döntött, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450.000 forintos – kereten felül a Szép-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200.000 ezer forint összeget utalhatnak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a Szép-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.

Az intézkedés hatására közel ötezer új munkáltató lépett be a Szép-kártya rendszerébe, továbbá a munkáltatók 30 százaléka biztosította a megnövelt összeget.

2023-ban kártyabirtokosok összesen 449,4 milliárd forintot költöttek, amelyből a decemberi költések összege 64,2 milliárd forintot tett ki. Ez utóbbi 87 százalékkal volt több, mint a 2022 decemberi költések összege (34,4 milliárd forint).

A kormány intézkedésének hatására a családok tavaly augusztusban, szeptemberben, októberben, novemberben és decemberben összesen 53,9 milliárd forintot fordítottak élelmiszer-vásárlásra. Az adatok mindezek alapján arra is rámutatnak, hogy az élelmiszer-vásárlás lehetősége nem a turisztikai célú fogyasztástól vonta el a forrást, hanem azon felül realizálódott további költés.

A várakozásoknak megfelelően a Szép-kártya kedvezményes keretének kibővítése eredményesen járult hozzá a családok megvédéséhez és a gazdaság megerősítéséhez, az ugyanis egyaránt bővítette a turisztikai keresletet, miközben a felhasználás kibővítése számottevően növelte a családok vásárlóerejét. Az intézkedés növelte a fogyasztást, segítve többek közt az élelmiszeripart, végső soron pedig a gazdasági növekedés helyreállítását.

2023 az inflációcsökkentés éve volt, a kormány intézkedéseinek köszönhetően decemberre minden várakozást felülmúlva 5,5 százalékra csökkent az infláció mértéke. 2024-ben a kormány helyreállítja a növekedést. A kormány célja, hogy idén újra dinamikusan, 4 százalék körüli mértékben növekedjen a GDP. Ennek érdekében három területen kell előrelépni: az óvatossági motívum fokozatos oldásával és a bizalom erősítésével növelni kell a fogyasztást; helyre kell állítani a belgazdasági termelést és 25 százalék felett kell tartani a beruházásokat; továbbá tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

Hirdetés