Bajától Dunaújvárosig, Budapesttől Győrig és Salgótarjántól Nagykanizsáig az ország 27 pontján nyit Hazaváró Irodákat a kormány, ezek célja a jelenleg külföldön dolgozó és élő magyarok hazacsábítása, a hazaköltözésükkel kapcsolatos ügyek intézése.


A lap szerint a kedd este megjelent Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy az irodáknak az eleve meglévő kormányablakok adnak majd helyet.

Alapvetően megyénként egy, de hat megyében és Budapesten is két „egyablakos ügyintézésre” szolgáló iroda is működik majd. A projekt egyébként már régóta készülőben van, azonban csak idén júliusban kapott nagyobb figyelmet, amikor is a kormánypárti házelnök, Kövér László egy interjúban beszélt a Hazaváró Irodákról.

Az egész projekt működtetésére több százmillió forintot fognak költeni. A Hvg.hu felidéz egy február 20-i, „a diaszpóra magyarsággal történő kapcsolattartást támogató intézmények fejlesztéséről” című 1039/2023-as kormányhatározatot, amiben meghatározták, mennyi forrás lenne elegendő a célhoz: 2023-ban 1.142.685.200 forint, 2024-ben pedig 103.061.800 forint.

A projekt részeként a személyes ügyintézés mellett segítséget lehet kérni majd a telefonos helpdesken keresztül is, amire egyébként a főleg 1818-as számon hívható Kormányzati Ügyfélvonalat jelölik ki. A telefon másik végén ülő ügyfélszolgálatosok pedig segítenek eligazodni a projekt honlapján, a Hazaváró Portálon – ahol elvileg szintén lehet majd a hazatelepüléssel kapcsolatos ügyeket intézni, bár még nem tudni pontosan, miket. Ezen a ponton jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mi szükség van 27 irodára, ha online is meg tudunk szerezni minden szükséges dokumentumot, engedélyt ahhoz, hogy hazaköltözhessünk.

A Hvg.hu szerint a pénz javát várhatóan a Hazaváró Portál kialakításra fogják elkölteni, ami a lap információi szerint lengyel mintára készülhet el. Ezt bizonyítják az Országgyűlés szakbizottságának fideszes elnöke, Pánczél Károly mondatai is, aki a következőképp fogalmazott tavaly decemberben a Nemzeti Összetartozás Bizottság ülésén: „Tulajdonképpen egy kicsit lengyel mintára foglalkozunk nemcsak azokkal, akik kint élnek, kint dolgoznak a nyugati diaszpórában, hanem értelemszerűen azokkal is, akikben feltámadt a vágy, hogy hazatelepülnek, és ebben bizony segítséget kell nyújtani számukra.”

(Telex.hu)

Hirdetés