Hány nap szabadság jár a munkavállalónak, ha év közben beteg volt, fizetés nélküli szabadságát töltötte, vagy munkaviszonya három hónapos felmentési idő után szűnik meg? Egy egyszerű szabály, amely több értelmezési kérdést is felvet a gyakorlatban. Az összeállítást az ado.hu-n készítette.
A Munka törvénykönyvében meghatározott mértékű szabadság akkor jár, ha az egész naptári évet munkában tölti a munkavállaló. Ezért például az év közben kezdődő, vagy megszűnő munkaviszony esetén csak a szabadság időarányos része jár. Emellett vannak olyan távollétek, amelyek alatt fennáll ugyan a munkaviszony, ám mégsem tekinti a törvény szabadságra jogosító időnek.
Ide tartozik például a fizetés nélküli szabadság. A munkáltató és a munkavállaló bármikor megállapodhatnak bármilyen időtartamú fizetés nélküli szabadságban, ám annak időtartamát a szabadság szempontjából úgy kell tekinteni, mintha nem is állt volna fenn munkaviszony a felek között. Másfelől viszont, a szülési szabadság és a gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára a törvény szerint megilleti a szabadság a munkavállalót.
A szabadságra jogosító távollétek körében vitatott a keresőképtelenség megítélése. A munka törvénykönyve szerint munkában töltött időnek minősül a szabadság szempontjából a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség.
Világos a szöveg alapján, hogy ha a munkavállaló az adott évben harminc napnál kevesebbet beteg, úgy az egész keresőképtelen időszakra jár a szabadság. Az is egyértelmű, hogy a harminc napos időszaknak nem kell egybefüggőnek lennie, a különböző keresőképtelen időszakokat egybe kell számítani. A kérdés az, hogy ha a munkavállaló 31 (vagy több) napot keresőképtelen, akkor az idézett szabály alapján mind a 31 napot figyelmen kívül kell hagyni a szabadság számításánál, vagy csak az első harminc napon felüli időszak az, ami nem szabadságra jogosító idő.
A cikk további része itt olvasható.
Hogy volt régen...?
