Budapesten összegyűjti és nehéz sorsú falvakba viszi a hasznos holmikat az Adománytaxi Alapítvány. Az ott élő emberekre nem rászorulóként, hanem vásárlóként tekintenek, és ezzel közösséget formálnak. 


Az Adománytaxi Alapítvány hatszáz önkéntese eddig több mint 100 településen járt a 2015-ös megalapítás óta. Ahogy Horn Tamás alapító-vezető fogalmazott: ők nem szociális munkások, és nem közösségszervezők, nem az a céljuk, hogy felszámolják a szegénységet.

„A mi küldetésünk az, hogy megkönnyítsük ezeknek az embereknek az életét azzal, hogy jó minőségű termékeket, alapvető cikkeket viszünk nekik, olyanokat, amelyek elengedhetetlenek egy méltóságteljes élethez. Nemcsak a mélyszegénységben élőket érjük el, hanem a »helyi középosztályt« is, akik – ahogy egyre többen az országban – »csak« szegények. Nem éheznek, de nincs pénzük játékokra, konyhai eszközökre.”

A teljes cikk itt olvasható

Hirdetés