Minden korábbinál több pert nyernek a cégek az adóhatósággal szemben, mára az esetek mintegy harmadában az adózóknak adnak igazat a bíróságok – derül ki az Earnst and Young (EY) legfrissebb magyarországi elemzéséből. A összesítésből egyértelműen kiderül, hogy megéri a jogorvoslattal élni – írja a napi.hu.
"Elemzésünkből egyértelműen kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben mind a másodfokú adóhatósági eljárás (fellebbezés), mind a bírósági felülvizsgálat valódi jogorvoslatot jelent az adóügyekben. A sikeres stratégiára nincs általános recept, az elmondható, hogy az eredményes eljáráshoz elengedhetetlen egyrészt a szakmai felkészültség, másrészt kulcsfontosságú a meggyőző bizonyítás, azaz az adózó álláspontját alátámasztó bizonyítékok összegyűjtése és hatékony bemutatása" - mondta Pásztor János, az EY adóperekkel foglalkozó menedzsere.
Az elmúlt hat évben folyamatosan növekedett a pernyertes adózók aránya. Amíg 2007-ben a bíróságok a perek 78 százalékában az adóhatóságnak adtak igazat, addig 2012-ben már 71 százalékra, a 2013. első félévében pedig 66,5 százalékra csökkent a helybenhagyó döntések aránya - derül ki az EY összesítéséből.
A fenti adatok különösen kedvezőek annak fényében, hogy 2007 óta több mint másfélszeresére emelkedett az adóügyekben hozott ítéletek száma, ezért nem csak százalékos arányában, hanem darabszámban is javulnak a mutatók.
Hasonló tendencia látszik kibontakozni a másodfokú adóhatóság által lefolytatott jogorvoslati eljárások esetében is. Amíg 2006-ban még az ügyek közel 80 százalékában az elsőfokú határozatot helybenhagyó másodfokú döntés született, 2007-2011 között már ez az arány átlagosan csak 70 százalék volt. Tavaly pedig az adózók számára kedvező másodfokú döntések aránya tovább javult, 66,4 százalékra csökkent - írta közleményében az EY.