Az új fenntartói rendszerben a Klik az uniós forrásokat olyan iskolákhoz tudja irányítani, amelyekben már régóta szükséges a felújítás. Korábban a kisebb önkormányzatok mint fenntartók esélytelenek voltak az EU-s pályázatokon – mondta el a Kossuth Rádióban Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.
Olyan iskoláknak jut a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) 2,7 milliárd forintos energiahatékonysági keretéből, amelyeknek a korábbi fenntartói nem tudtak eséllyel pályázni a hasonló célú uniós forrásokra. Ezeknek a kisebb önkormányzatoknak ugyanis nem volt meg a támogatás megszerzéséhez szükséges önerejük – mondta el a 180 percben Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.
Az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) tisztségviselője hangoztatta, az új fenntartói rendszerben lezajlott az épületek energetikai felmérése, így a Klik az uniós forrást olyan iskolákhoz tudja irányítani, amelyekben már régóta szükséges a felújítás.
A programmal a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben lévő megyék – Nógrád, Heves, Bács-Kiskun, Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés – intézményeinek és Pest megyei iskoláknak az energiahatékonyságot javító beruházásait támogatják.
A Klik idén márciustól tervezett energiahatékonysági beruházása 21 intézményt, 18 települést és 12 tankerületet érint. A projektnek köszönhetően csaknem 4500 tanuló és 500 pedagógus tanulhat, illetve dolgozhat jobb feltételek között. Az intézményekben a többi között homlokzati hőszigetelés, nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés, továbbá napelem- és napkollektor-telepítés valósul meg. A munkálatok idén márciusban kezdődnek, és előreláthatóan július 31-éig fejeződnek be.
Az intézményekben megvalósuló fejlesztések hozzájárulnak a környezetterhelés csökkentéséhez, és akár évi 100 milliós megtakarítást is hozhatnak – tartalmazza a Klik szerdai közleménye.
Czunyiné Bertalan Judit csütörtökön a Kossuth Rádióban beszélt az óvodai férőhelyek bővítéséről is, amelynek pályázati kerete a tavalyi 1 milliárd után idén 2,5 milliárd forint. Az önkormányzatok március 23-áig pályázhatnak az óvodabővítésre, új csoportszobák létesítésére vagy akár új óvoda építésére is felhasználható összegre.
(MTI)