1785 nyertese van az idei Csoóri Sándor Programnak, amelyre a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2,5 milliárd forintot kínált fel.


A kultúrpolitika szempontjából a népi kultúrának kiemelt jelentősége van, ezért alapította meg hat évvel ezelőtt a kormány a Csoóri Sándor Programot. A pályázati rendszer az utóbbi évtized egyik legjelentősebb, legstabilabb támogatási formája, amelyből eddig több mint tizenkétezer pályázó részesült – közölte a tárca sajtó- és kommunikációs főosztálya az MTI-vel. Mint írták, a kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar népművészeti közösségek megerősítésére, mert „a veszélyek korában a hagyományaink ápolása fontos kapaszkodót jelent”.

A kommüniké kitért arra, hogy a Csoóri Sándor Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése, mindezzel népművészeti értékeink, hagyományaink megőrzése, átörökítése.

A nyertes pályázók a megítélt támogatásokat 2024. június 30-ig használhatják fel. A Csoóri Sándor Program döntési listája elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján.

Hirdetés