harsanyEgy Miskolchoz nagyon közeli, gyorsan fejlődő település, Harsány önkormányzata idén januártól 250-300 ezer forintos támogatást kínál azoknak a fiataloknak, legyenek családosak, vagy még egyedülállók, akik náluk házat vásárolnak és letelepednek - írta a Szabad Föld.

A lehetőség vonzó, mert Harsány szép, erdővel övezett, rendezett küllemű falucska. Minden intézménye, köztük óvodája, általános iskolája felújított, hiszen mintegy másfél milliárd forintot költöttek az „infrastruktúra” fejlesztésére.

Aki ide költözik, semmiben nem szenved hiányt, csupán munkahelyben, de Miskolc kocsival alig 20 perc alatt elérhető. Szabó Gergely polgármester szerint amint nyilvánosságot kapott „falufiatalító” programjuk, máris érkeztek érdeklődők, s két házvásárló támogatásáról januárban már döntött az önkormányzat.

Csaknem 50 eladó ház van Harsányban; egyik sem lepusztult, áraik méltányosak, így a településvezető bízik abban, hogy otthonteremtési támogatásukkal gyarapítani fogják településük lélekszámát. Ami azért jó, mert Harsányt sem kerülte el az elöregedés problémája, annak ellenére, hogy 25 első osztályosuk mellett az óvodában már a negyedik csoport is beindult.

Hirdetés