foldhivA fővárosban 87 ezer ingatlant érinthet a forintosítás, amelynek következtében megnő a földhivatal feladata, hiszen azok esetében, akik hitelük kiváltása mellett döntenek, a korábbi jelzálogjogot törölni kell, egyidejűleg pedig bejegyezni az újat. Az eljárás az ügyfelek részére ingyenes, s azok adminisztrációs terheit nagyrészt a bankok végzik el – mondta a Rádió Orientnek Uzsák Katalin, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója.

Megkezdődik a kormányhivatalok integrációja

„Egy ekkora szervezet vezetése nagy felelősség és kihívás, de megkönnyíti a munkát, hogy kormánymegbízott úrral és igazgató úrral hatékony és jól működő munkakapcsolat alakult ki” – mondta el eddigi tapasztalatairól Uzsák Katalin, aki 2014 óta látja el a fővárosi kormányhivatal főigazgatói feladatait. Hozzátette: a személyi állomány felkészültsége is nagyon jó, ennek megtartására folyamatosak a továbbképzések, hiszen a most megvalósuló külső-belső integrációs folyamatban kiemelten szükség lesz a kollégák helytállására.

A kormányhivatalok integrációjáról a főigazgató elmondta, lényeges eleme, hogy az eddigi hármas tagolódást - miszerint a kormányhivatal a törzshivatalból, a járási/kerületi hivatalokból és a szakigazgatási szervekből áll – felváltja a kettős rendszer, miután a szakigazgatási szerveket beintegrálják a törzshivatalokba. „Az államreform célja ezzel az átláthatóság növelése, a takarékosabb és hatékonyabb működés” – szögezte le a főigazgató.

Zajlik az ingatlan-racionalizálás

További racionalizálás várható a kormányhivatali ingatlanok esetében. Mint azt Uzsák Katalin elmondta, a jelenleg a kormányhivatalnál dolgozó négyezer munkatárs – akiknek a száma az integrációval tovább nő – mintegy 134 telephelyen végzi a munkáját, ezt a számot szeretnék lecsökkenteni. A főigazgató elmondása szerint jelenleg az ingatlan-racionalizálás elején tartanak: „felmérjük, melyek azok az ingatlanok, amelyek állapotuk miatt felújításra szorulnak, illetve megpróbáljuk minél kezelhetőbb számúra csökkenteni a telephelyek számát.”

Hol tart a kormányablak-hálózat fejlesztése?

Mindemellett folytatódik a kormányablak-hálózat kiépítése is, márciusban várhatóan a Camponában és a XI.kerületi Budafoki úton adnak át integrált kormányzati ügyfélszolgálati irodát. Az itt intézhető ügyekről a főigazgató elmondta, az újabb ügykörök számának bevonása folyamatos, így most már családtámogatási, egészségbiztosítási és állampolgársági ügyekben is fordulhatnak a munkatársakhoz az állampolgárok, de segítséget nyújtanak akár az Erzsébet-program adatlapjának kitöltéséhez is. „Az ügyfelek elégedettsége pedig 90 százalékos” – mondta Uzsák Katalin.

Az elektronikus közigazgatás útján

Márciusban vezetik be a Központi Érkeztető Rendszert, amely az elektronikus ügyintézést hivatott elősegíteni. „A KÉR működése jelenleg teszt üzemmódban zajlik, s két fő eleme a bejövő iratok digitalizálása és a kimenő küldemények központosított nyomdai előállítása, ezzel az ügyintézés két végpontja elektronikus lesz” – ismertette a főigazgató.

Január óta viszont már működik a POSZEIDON-iratkezelő rendszer, amely Uzsák Katalin elmondása szerint szintén átláthatóbbá, hatékonyabbá és gyorsabbá teszi az ügyintézést. Hozzátette: a külső-belső integráció ezt is fogja érinteni, hiszen az újonnan érkező szervezeteket szintén integrálni kell a rendszerbe. „Egyelőre a korábbi iktatórendszerünk kiváltása történhetett meg, de vannak olyan funkciók – például az elektronikusan érkező küldemények iktatása -, amelyek még az elkövetkezendő hónapokban kerülnek bevezetésre.

Forintosítás – mi vár a Földhivatalra?

A fővárosban mintegy 87 ezer ingatlant érinthet a forintosítás – ugyanis ennyi épületen van idegen pénznemben vezetett jelzálogjog – mondta a főigazgató. Hozzátette: ezzel kapcsolatban azoknak az ügyfeleknek van feladatuk, akik kiváltják hitelüket, hiszen ekkor a bejegyzett jelzálogjogot törölni kell, az új összegben és pénznemben felvettet pedig bejegyeztetni. „Az eljárás az ügyfelek számára ingyenes, ráadásul ügyintézési terhének nagy részét a bankok végzik” – mondta Uzsák Katalin.

Hirdetés