Kétmilliárd forintos vasútállomásfejlesztés kezdődik a Magyar falu programban – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár a szany-rábaszentandrási vasútállomáson.
Fejlesztések
Hatezer-milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett „gördülő állomány", vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Kőszegen a Momlok Építő Zrt. által rendezett gépbemutató szakmai napon.
420 hónapra, azaz 35 évre adja oda a hulladékgazdálkodási koncessziót a kormány egyetlen pályázónak – derül ki az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent felhívásból.
A hazai nemzeti parkok kiemelt feladata, hogy bemutassák és a nagyközönséggel megismertessék a természeti értékeket. Az igazgatóságok az operatív programok keretében megvalósuló fejlesztések 13 százalékát, majdnem 5 milliárd forintot fordítanak a természetvédelmi bemutató infrastruktúra fejlesztésére – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Hortobágyon, a Natura 2000 területek bemutatását segítő projekt zárórendezvényén.
Ha a magyarok jövőre úgy döntenek, hogy a jelenlegi kormány folytassa a munkát, 2025-re Magyarország mind a 23 megyei jogú városa elérhetővé válik négysávos úton – közölte az innovációs és technológiai miniszter.
Az állami egészségügy egyes területei szinte leálltak az elmúlt időszakban, pedig néhány beavatkozásnál több év hosszúságú várólistákat kellene leoperálni. A történelmi jelentőségű béremelésről rendelkező szolgálati törvény ugyanis nem teszi érdekeltté a szereplőket, a mellékállások gyakorlatilag megmaradtak a szakmánkénti különalkuk miatt, a hálapénz hiánya egyes területeken szinte megbénítja a napi működést. Sőt, a betegek egy része visszasírja a korábban elátkozott paraszolvenciát.
Egy szlovák és egy magyar turisztikai szervezet közös pályázata nyomán nyolc kilátópont épülhet a Duna két oldalán Esztergom és Komárom térségében – mondta el a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. ügyvezetője, Magyarics Gábor.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatót tartott a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után, ahol kulturális kérdésekről tárgyaltak és új javaslatok megfogalmazásáról döntöttek.
A koronavírus-járványban egyre népszerűbbek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél, amit csütörtökig tehetnek meg az adózók néhány kattintással.
A következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően. Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelkedik – mondta Nagy István agrárminiszter.
A szemünk láttára alakul át a magyar egészségügy, miközben a járvány következményeit még évekig nyöghetjük. Több tényező együttes állása is abba az irányba mutat, hogy a magánegészségügyi piac legnagyobb szereplői tovább erősödhetnek.
A digitális térségfejlesztési szakember elnevezésű posztgraduális képzést és a digitális térségfejlesztési referens webináriumot elvégzőkre kulcsszerep vár Magyarország okosváros- és okosfalu-fejlesztéseiben.
A koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére létrehozott uniós alapból származó pénzek magyarországi felhasználásának terve kilenc fő pillérre épül, és ezek egyike az egészségügyet érinti.
Folytatódik egy korábban laktanyaként funkcionáló terület rehabilitációs programja Nyíregyházán, a második ütem munkálataira ötszázhetvenöt-millió forintos pályázati forrást használhat fel az önkormányzat.
A következő tíz évben a magyar vasúti gördülőállomány fejlesztésére mintegy 2000 milliárd, a közlekedési infrastruktúrára pedig hozzávetőleg 4000 milliárd forintot szán a kormány.
A 2021-2027-es fejlesztési időszakban az infrastruktúra fejlesztésére rendelkezésre álló források gyorsabb és hatékonyabb felhasználása érdekében a kormány négymilliárd forintot szán kerékpárutak építésének előkészítésére, tervezésére.
A 2020. év végén született jogszabályok alkalmazása a megszokottnál is több módosítást követel meg a szabályzatokban. Akár több heti megfeszített munkát is kiválthat a Szabályozási Tudástár használata – szabalyzatok.hu
Nem kell már átlépni a határt egy egzotikus utazáshoz, elkészült a szubkontinens állat- és növényvilágát bemutató India-ház a Nyíregyházi Állatparkban, az új turisztikai attrakció tavasztól fogadja a látogatókat.