Hirdetés
Mintegy 450 millió forintos beruházás Karcagon
2015. május 19. kedd, 08:30

karcagCsaknem 450 millió forint uniós támogatásból újult meg Karcagon a városháza és az előtte levő tér, a vásárcsarnok, valamint a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - mondta a földművelésügyi miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban.

Fazekas Sándor a projekt záró rendezvényén azt mondta: a karcagiak a fejlődésnek olyan útját választották, amely összhangban van a kormányzati politikával, ebbe az irányba kell haladni a jövőben is.

Hozzátette: a fejlődésnek folytatódni kell, ezért kezdeményezte, hogy a 2016-os költségvetési javaslatban szerepeljen a városi rendőrkapitányság új épületbe költöztetésének terve.    

Dobos László, Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a 450 millió forintos beruházás - amelyet az építkezés során felmerült járulékos költségek miatt a karcagi önkormányzat 15-20 millió forinttal egészített ki - csak egy része annak a fejlődésnek, amely régóta tart, és folytatódni is fog.    

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) szólt arról, hogy az átadott fejlesztés a lakosság életminőségét, megelégedettségét szolgálja.    

A projekt keretében megvalósult a piac belső felújítása, az akadálymentesítés, irodahelyiségek és a szellőzőrendszer kialakítása. Megújult a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ homlokzata, megtörtént az épület belső átalakítása, a nyílászárók cseréje. Parkoló épült, megoldódott a csapadékvíz-elvezetés, felújították a tetőszerkezetet.

A városháza felújításánál akadálymentes liftet építettek be, felújították a közműveket, a tetőt, a homlokzatot, nyílászárókat cseréltek. A projekt keretében burkolták a városháza előtti teret, felújították a járdákat.     A beruházás a Széchenyi 2020 program pályázati támogatásával valósult meg. (MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Pályázati tanácsadónk

semperger_uj2

Pályázati tanácsadó kollégánk válaszol kérdéseire a semperger.kinga@etk-rt.hu címen.

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?