Hirdetés
Milliárdos pályázat internetes hálózatfejlesztésre
2012. május 16. szerda, 07:30
internetMegjelent az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatására kiírt, 20 milliárd forint keretösszegű pályázata, amely az ország teljes szélessávú lefedettségéhez szükséges fejlesztéseket ösztönzi – írja az MTI-Eco.

 

A körzethálózat-fejlesztési pályázat hozzájárul ahhoz, hogy az európai digitális menetrendben foglalt célokhoz igazodva az ország teljes területén nagy sebességű szélessávú infrastruktúra épüljön ki 2013-ra - hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A tárca szerint a pályázat révén közel 200 ezer háztartás, 15 ezer vállalkozás és kétezer közintézmény részesülhet a nagy sebességű, vezetékes szélessávú internettel járó gyakorlati előnyökből.

A kiírásra a közlemény szerint csak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvántartásában szereplő, elektronikus hírközlési tevékenységet folytató vállalkozások pályázhatnak. A konstrukció keretében megvalósuló projektek támogatására összesen 20 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázattal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió, maximum 3 milliárd forint lehet.

A pályázatokat 2012. május 14. és július 31. között lehet benyújtani.

A pályázat Magyarország azon térségeiben támogatja az infokommunikációs infrastruktúra létesítését, amelyekben a nagy sávszélességű szolgáltatások eléréséhez szükséges hálózati infrastruktúra üzleti alapon eddig nem épült ki.

Jelenleg mintegy 16 ezer háztartás nem fér hozzá semmilyen alapszintű, szélessávú internet-szolgáltatáshoz, 200 ezer háztartás számára pedig az alacsony helyi hálózati kapacitás miatt nem biztosítható a megfelelő sebességű széles sáv - olvasható a közleményben.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #2 beniahun 2012-05-22 14:08
Akkor valaki sürgősen vegye górcső a pest megyei, monor környékét, mert hiába pest megye (és majdnem az ország közepe), itt valamilyen érdekek miatt nuku szélessáv, bármilyen szolgáltatót is választunk. Csak alapsebesség van, hozzá meg magas árak.

Csak lesek, hogy butapesten és környékén 12-20 megabitet adnak, bagóért. Egyéb járulékos szolgáltatásról már ne is beszéljek...
Idézet
 
 
0 #1 bajos 2012-05-22 12:44
Rossz elő(utó)érzetem van. Ezek az informatikai pályázatok eddig csak a pártkasszákat gyarapították.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Pályázati tanácsadónk

semperger_uj2

Pályázati tanácsadó kollégánk válaszol kérdéseire a semperger.kinga@etk-rt.hu címen.

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?