Hirdetés
Mennyi pályázatot bukna az ország a befagyasztással?
2012. február 27. hétfő, 09:00
fejlJelzésértékű, hogy csak a GDP fél százalékára rúgó összeget fagyasztana be az Európai Bizottság - mondta a Mapi Magyar Fejlesztési Iroda vezérigazgatója az InfoRádiónak. Esőssy Zsombor szerint a Magyarország számára felhasználható 2800 milliárd forintból még 700 milliárdra nem érkezett pályázat, illetve nincs döntés, így a számításuk szerint 142 milliárd forintos elvi zárolás nincs hatással a pályázatokra és a gazdaságra sem.

 

Akkor fájna a magyar gazdaságnak a támogatások feltételes zárolása, ha a kohéziós alapból felajánlott pénzt teljes egészében le lehetne hívni. Ha nem tudnák ezeket felhasználni, akkor az uniós döntéssel nem is vesztett sokat az ország - mondta az InfoRádiónak a Mapi Nagyar Fejlesztési Iroda vezérigazgatója.

Esőssy Zsombor kiemelte: a teljes kohéziós alap 2800 milliárd forint, ebből már 2100 milliárdot megítéltek a projektgazdáknak. A fennmaradó 700 milliárdból 142 milliárdot zárol feltételesen Brüsszel 2013 januárjától, ha a magyar kormány nem teljesíti az elvárásokat.

A vezérigazgató hangsúlyozta: 700 milliárd forintra nem is adtak be még pályázatot, így elképzelhető, hogy egy projektgazda nem érzi meg az uniós döntést. 

A kohéziós alapból közlekedési és környezetvédelmi projekteket finanszíroznak - közölte a vezérigazgató, aki szerint ugyanakkor nem állnak le azok a projektek, amikre eddig már megítélték a támogatást, a kifizetések folytatódhatnak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés