Hirdetés
Tisztítsuk meg az országot pályázatok
2020. október 28. szerda, 08:00

tisztitsukKözös sajtótájékoztatón ismertették az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Belügyminisztérium (BM) államtitkárai a „Tisztítsuk meg az országot!” nevű hulladékfelszámolási projekt két meghatározó pályázati konstrukcióját.

Boros Anita (képünkön), az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára elmondta, hogy a projekt egyik pályázata az önkormányzatok számára érhető el a Belügyminisztériumnál, a másik pedig a civil és a gazdálkodó szervezetek, valamint az egyházi jogi személyek számára az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál.

A projekt első ütemének végrehajtására a kormány 13 milliárd forintot biztosított. 2020 júliusában 12 helyszínen indult a kezdeményezés kísérleti szakasza, a tapasztalatok alapján pedig az egész országban megkezdik a leginkább szennyezett területek megtisztítását, elsődlegesen a közutak, vasutak, erdők, turistaútvonalak, folyópartok, valamint önkormányzati közterületek környezetében. A munkában számítanak a lakosságra, a vállalkozásokra, a közigazgatási szervekre, az önkormányzatokra és a civil szervezetekre is.

Pogácsás Tibor (képünkön), a BM önkormányzati államtitkára az önkormányzatokat érintő pályázati konstrukciót ismertetve elmondta, hogy az önkormányzatok által kezelhető mértékű illegális hulladék begyűjtésére kívánnak támogatást adni, ugyanakkor az is lényeges, hogy megtörténjen a megtisztított területek rendszeres felülvizsgálata is.

Az önkormányzatok számára kiírt pályázat hamarosan zárul, döntést pedig december 7-én a belügyminiszter hoz. Az elnyerhető támogatásokat különböző kategóriákba sorolták. Az államtitkár példaként említette, hogy az 1000 lakos alatti települések 2 millió forintig, a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok 20 millióig pályázhatnak. A települési önkormányzatok számára kiírt illegális hulladéklerakók felszámolásának támogatásáról szóló pályázat itt letölthető.

(Belügyminisztérium)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés