Hirdetés
Javaslat a kistelepülési polgármesterek fizetésemelésére PDF Nyomtatás
2014. november 11. kedd, 08:00

boldog istvan01A kistelepülési polgármesterek fizetésének emelését javasolja hétfőn beterjesztett törvénymódosítási javaslatában a fideszes Boldog István. Véleménye szerint a jelenlegi jövedelmük nem tükrözi az általuk elvégzett munkát.

Az önkormányzati törvény a helyettes államtitkári illetményhez viszonyítja a polgármesterek fizetését, kivéve a főpolgármesterét, ő miniszteri bért kap. Az októberi önkormányzati választás napjától hatályos díjazás szerint az 500 lelkesnél kisebb települések polgármesterei a helyettes államtitkári illetmény 20 százalékát, az 501 és 1500 lakos közötti települések vezetői pedig a 40 százalékát kapják havonta.

Boldog István fideszes országgyűlési képviselő szerint azonban a polgármesterek által elvégzett munka nem tükrözi a jövedelmi viszonyokat. A politikus ezért kezdeményezi e két jövedelemsáv 10 százalékos emelését. Így az 500 lakosúnál kisebb helységek polgármesterei a helyettes államtitkárok illetményének 30 százalékát, havi 224 363 forintot, az 501 és 1500 lakos közötti települések vezetői pedig az 50 százalékát, 373 938 forintot keresnének.

Boldog István indoklásában azt írta: az új szabályozás polgármesterek százait sújtja jelentős jövedelemcsökkenéssel. „Ők és családjuk méltánytalanul kerülnek hátrányosabb helyzetbe a korábbiakhoz képest” – indokolta javaslatát. A törvénymódosítás a kihirdetést követő napon lépne hatályba.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #8 palóc 2014-11-17 22:13
Úgy látom előbb vagy utóbb de sikerül a hivatali dolgozók, jegyzők és polgármesterek között ellentétet szítani.Minden eddigi kormány rendkívül ügyesen játszotta ki egymás ellen a különböző érdekcsoportoka t.Mindegyikünk problémája egy tőről fakad.Nyilván 1500 fő fölötti településeken mások a jövedelem számítás kulcsai.De engedtessék meg, hogy megismételjem bruttó 70000ft-ért nem lehet tisztességgel egy települést vezetni.Még ennek a háromszorosáért sem.Természetes en,tökéletesen igaza van saját és kollégái sorsát sérelmező köztisztviselőn ek és jegyzőnek is.Ebben az esetben nem lenne célravezetőbb ha egymás szidása, egymás munkájának lekicsinylése helyett fölfelé küldenénk határozott véleményt és nyomatékosított kérést? Mert széles e hazában a mi köreinkből az igazodási kényszeren kívül kevés egyebet láttam?
Idézet
 
 
+7 #7 aurel 2014-11-17 10:42
2000 lelkes kistelepülésen vagyok jegyző. Egyetlen jogász közel s távol. Minden szakfeladat rám hárul,nem beszélve a kt.-ülések előkészítéséről . A bruttóm most 100 ezerrel kevesebb, mint a szakmunkás polgármesteremé . A jegyzők illetményéhez sem nyúltak vagy tíz éve. Jó ez így? Persze, együtt érzek a polgármesterekk el.
Idézet
 
 
+9 #6 röhejes 2014-11-13 18:51
Szerintem meg nem a kistelepülési polgármesterek illetményét kellene emelni, hanem a KÖZTISZTVISELŐK ÉT, akik 8 éve nem kaptak emelést, és ráadásul azok, akik dolgoznak is. Már elnézést!
Idézet
 
 
0 #5 palóc 2014-11-12 17:33
Jelenlegi állapot vérlázító! Egy beszélgetésben a "fazék mellől" valaki azt mondta nekem, őszintén meglepte Őket, hogy a kistelepülések élére kellő számban volt polgármester jelölt .Ha így folytatják a választási törvényt sürgősen újra át kell írni, igaz addig sokan belerokkanunk.E z visszaélés a hatalommal. Természetesen vannak nálunk méltatlanabb helyzetben az apparátus dolgozói között nem kevesen. Boldogot ne bántsuk, neki legalább eszébe jutottunk.Hol a többi gombnyomogató?I gaz a parlamenti közvetítések alapján nincsenek munkahelyük közelébe sem, tisztelet a kivételeknek.
Idézet
 
 
0 #4 Appy 2014-11-11 21:13
Üdvözlet!
Nem kellett volna eljutni idáig kérem szépen! Mézesmadzag feeling! Boldog, boldog lehet havi 750 ezerért. Egyébként ogy. képviselők havi apanázsát miből is gazdálkodják ki? A miénket meg?! Elmehetnek az Önkormányzati szövetségek is melegebb éghajlatra, egy sor ember csak tépi a száját, nekünk meg marad a kiszolgáltatott ság! Be Happy :)
Idézet
 
 
+6 #3 Támogatást! 2014-11-11 16:55
Véleményem szerint is tisztességesebb lenne a jelenlegi helyzetnél, csak szavazzák meg a honatyák! Ja, és az illetményalapot is emelhetnék, mert a bruttó 118ezerért dolgozó köztisztviselők et nem nézi senki, pedig már qvasi minimálbért kapnak.
Idézet
 
 
+2 #2 Társadali megbízatásuak ! 2014-11-11 14:58
Remélhetően ezzel együtt azok járandósága is emelkedik, akik un. "tiszteletdíjas ok", mivel a jelenlegi összeg nem a tiszteletet,ink ább a megalázást tükrözi
Idézet
 
 
+3 #1 Méltányosabb 2014-11-11 14:47
Szerintem ez már sokkal méltányosabb lenne, mert a mostani elég megalázó. A költségtérítést is lehetne legalább 20%-ra emelni, mert általában a kistelepülés vezetői utaznak a városokba tanácskozásokra , gyűlésekre, egyéb ügyek intézésére és nem fordítva. A jelenlegi költségtérítésb ől pedig nem lehet kijönni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s ... Tovább...
  • De jó! Annyira megnyugodtam most! Tovább...
  • Ez igen! Magyarország előre megy, nem hátra!????? Tovább...
  • Ez előre tudható volt, ugyan ez a folyamat játszódik le a hulladékgazdálk odásba... Tovább...
  • Az állam alkalmazottai - néhány kivételtől eltekintve - a legszegényebb munkavál... Tovább...
  • A szakszervezetün k impotensek gyülekezete..áp rilis 3-ra kellett volna egy orsz... Tovább...
  • A rezsicsökkentés nek "hála" a vizművek a csőd szélén tántorognak, a bevétel még... Tovább...
  • 117%-on teljesült, de eleve egy csomó önkormányzat alultervezte, az IPÁ-t, mert ... Tovább...
  • Ahol vármegyék és főispánok voltak ott SZOLGABÍRÓK irányították a vidéket, igaz ... Tovább...
  • Kedves Barátom! Felsoroltál a kb 3200 önkormányzatból egy párat, ez a statisztik... Tovább...
  • Úgy néz ki, nem csak vármegyék, főispánok lesznek itt, hanem tanácselnökök és v... Tovább...
  • Önkormányzatok - game over. Marad - központilag irányított és fizetett tanácsok. Tovább...
  • Ez már a vég kezdete- elveszik az önkormányzatok adóbevételeinek jelentős részét... Tovább...
  • Cseresznye fesztiválon és más rendezvényeken is azt tapasztaltam, hogy a kitelep... Tovább...
  • A strandokon és thermál fürdőkben szinte természetesnek tekinthető, hogy a vendé... Tovább...