Hirdetés
Kemény feltételeket szab Kaposvár a támogatásért PDF Nyomtatás
2013. január 09. szerda, 09:00
kometaKemény feltételekhez kötné Kaposvár önkormányzata, hogy kisegítse a likviditási problémákkal küzdő Kométa 99 Zrt-t. A kétmilliárdos támogatás fejében tulajdonrészt, és döntési jogosultságokat kér a város, továbbá azt, hogy a tulajdonosok legalább egymilliárdos tőkeemelése mellett hozzájárulnak ahhoz is, tovább bővítik az üzemet. A tulajdonosi kör a beszállítói követelések egy részének tulajdonrésszé alakításával tovább bővülhet – írja a Napi Gazdaság.

 

A kormány egy tavalyi rendeletben biztosított 3,5 milliárd forintot rendkívüli kiadásokra a városnak, az pedig a helyi húsüzem munkahelyeinek megmentése érdekében kész lenne akár 2 milliárd forintot is a célra fordítani.

A város elsődleges célja az, hogy az 900 ember, akiknek megélhetése a húsipari cégtől függ, a jövőben is munkából tartsa fenn családját segély helyett - mondta Szita Károly, a város polgármestere, aki az elmúlt hetekben számos tárgyalást folytatott a cég vezetőivel, dolgozóival és beszállítóival, s a kaposváriak támogatását is kérte a döntéshez. A telefonos lekérdezés alapján elmondható: a város polgárainak 97,2 százaléka egyetért azzal, hogy tulajdonrész-vásárlással segítsen Kaposvár.

Szita Károly polgármester mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a város abban az esetben vásárolna kétmilliárdért tulajdonrészt a cégben, ha annak tulajdonosai is legalább egymilliárd forintnyi tőkeemelést hajtanak végre. A további feltételek között szerepel, hogy a beszállítók követeléseik egy részéért szintén tulajdont szerezzenek a vállalatban. További kérés, hogy a Kométa a vezetése állapodjon meg a Magyar Fejlesztési Bank ingatlanbefektetéssel foglalkozó leányvállalatával a gyár bővítéséről, amely lehetővé tenné újabb munkahelyek létrehozását. A város tulajdonosként természetesen beleszólást és döntési jogosultságot is kér a vállalat irányításában.

A polgármester szerint már folynak az intézkedésekhez szükséges jogi előkészületek, és a Kométa 99 Zrt. felértékelése is. Jövő héten pedig Kaposvár közgyűlése is dönthet az ügyben. Arról egyelőre nincs hír, hogy a cég tulajdonosai vállalják-e a feltételeket, vagy hogy a beszállítói mekkora arányban mondanának le követeléseikről.

Ismeretes, hogy 2012 végén az állam több bajban lévő húsipari cég telephelye szerint illetékes önkormányzat számára is milliárdos nagyságrendű támogatást nyújtott, amelyet a helyhatóságok túlnyomórészt a cégek megsegítésére fordítanak. Pápa 1,5 milliárd, Kaposvár 3,5 milliárd, míg Gyula 1,8 milliárd forintot kapott. Összehasonlításképp érdekes megjegyezni, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetésében mindössze 2,6 milliárd forintot különítettetek el a kormány által is elfogadott sertésstratégia 2013 évi feladatainak megvalósítására.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az évszázad vicce... Tovább...
  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...