Hirdetés
4 milliárd forint: adórekord Zalaegerszegen PDF Nyomtatás
2012. március 19. hétfő, 09:30
zegerElsősorban az exportra termelő helyi vállalkozásoknak köszönhető, hogy az elmúlt évben rekordösszegű, mintegy négymilliárd forintos iparűzésiadó-bevételt (ipa) ért el Zalaegerszeg - közölte a város polgármestere az MTI érdeklődésére.

 

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) kifejtette: a tavalyi előzetes tervet, de a korábbi éveket is felülmúló adóbevétel azt mutatja, hogy a zalai megyeszékhely kiheverte a gazdasági válságot. A húzóágazatok az exportra termelő ipar területéhez tartoznak, elsősorban a gépipari, a mechatronikai és az elektronikai vállalkozások köréből kerültek ki.

Hozzátette, hogy a városban működő külföldi tulajdonú cégek nagyon jól teljesítettek, de azok a magyar kézben lévő kis és közepes vállalkozások is, "amelyek be tudtak kapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe" vagy beszállítói lehettek multinacionális cégeknek. A helyben működő vállalkozások vezetői alapvetően elégedettek voltak a tavalyi évvel - fogalmazta meg.

Zalaegerszeg gazdasága nemcsak túlélte a válságot, de a múlt évben új cégek is megjelentek a városban. Gépipari, bútorgyártó és kárpitosipari fejlesztések történtek, újdonságként egy gyógyszergyár is épült.

A polgármester felidézte a választási programban megfogalmazottakat, miszerint a város akkor léphet előre, ha négy év alatt plusz százmilliárd forint bevételt tudnak elérni a helyben működő vállalkozások. A városháza számításai szerint nagyjából ennek a negyede már megvalósult a vállalatoknál, s az itt működő cégek közül ebben oroszlánrésze van a város legnagyobb vállalatának, a Flextronics-nak.

Idén a tavalyi négymilliárd forintos ipa-bevételhez hasonló nagyságrendű összeget remélnek, bár előfordulhat, hogy néhány cégnek vissza kell majd téríteni kisebb mértékű előzetes adófeltöltést. Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy idén is megismételhető, de akár felül is múltható a tavalyi rekord adóbevétel - vélekedik a polgármester.

A zalai megyeszékhelyen 5 százalékot alig meghaladó mértékű jelenleg a munkanélküliségi ráta, s Gyutai Csaba úgy vélekedik, hogy ha ezt a szintet tartani tudják, netán 5 százalék alá lehet csökkenteni, az már eredményként értékelhető. Több meglévő vállalkozás tervez bővítést - így hamarosan egy már működő cég új, szerszámokat gyártó telephelyének alapkövét rakják le -, de cégnevek említése nélkül azt is elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak újabb külföldi befektetők zalaegerszegi letelepedéséről is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+3 #2 Teodor 2012-03-20 00:33
Vagy risztelnek Debrecennel és Hódmezővásárhel lyel.
Idézet
 
 
+3 #1 vigyázz! 2012-03-19 19:41
Csak ne nagyon hangoztassák a jólétet, mert egy gyors törvénymódosítá s, és a 4 milliárd már meg is oszlik a 3200 önkormányzat között. Volt már erre példa, nem is olyan régen (Lex Bóka).
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...