Hirdetés
Parlament előtt az azonnali mentőöv az önkormányzatok, kkv-k rezsiválságára PDF Nyomtatás
2022. szeptember 13. kedd, 08:00

energdominoKétséges azonban, hogy a kormány támogatja-e. Az MSZP éppen azért nyújtotta be ugyanis a törvényjavaslatot, mert felháborítónak tartja, hogy az önkormányzatokon, kisvállalkozásokon akar nyerészkedni a kormány.

Az önkormányzatok és a KKV-szektor energiaköltségeinek csökkentésére szükséges módosításokról szóló törvényjavaslatot a szocialista politikusok, Tóth Berlatan és Komjáthi Imre jegyzik. Azzal érvelnek, hogy az energiaár-robbanás miatt csődközeli helyzetbe kerültek önkormányzatok. Utóbbiaknak a kereskedők sokszor már nem is adnak árajánlatot villamosenergiára, földgáz-szolgáltatásra, ha pedig adnak, a korábbi díjak többszörösét kérik. A probléma a városvezetők pártállásától függetlenül mindenhol jelentkezik, az Országgyűlés segítsége nélkül kezelhetetlenné válik.

Az állami MVM például 1610 forintos köbméter áron adott ajánlatot földgázra több önkormányzatnak, holott a földgáz tőzsdei ára 2022. szeptember 12-én már bement 800 forint alá.

Az MSZP ezért hatályon kívül helyezné azt a kormányrendeletet, amely a KKV-szektor többségét, az önkormányzatokat és azok intézményeit kivonta a „rezsicsökkentett” fogyasztói körből, illetve az egyetemes villamosenergia-szolgáltatás és az egyetemes földgáz-szolgáltatás áfakulcsát  27%-ról 5%-ra csökkentené.

Az MSZP felháborítónak tartja , hogy az önkormányzatokon, közszolgáltatást végzőkön, kisvállalkozásokon akar nyerészkedni a kormányzat, és a több százmilliárd forintra rúgó többletbevétellel akarják befoltozni az összetákolt költségvetésen a lyukakat.

Ömlik az áfabevétel a költségvetésbe

A infláció miatt ugyanis a költségvetési áfabevétele messze meghaladja a tervezettet, a kormány nyer azon, hogy a magasabb árakra 27%-os áfa rakódik.

Az egész évre előirányzott 5487 milliárd forintos áfabevétel 72,5%-a (3978 milliárd) már összejött az év első hét hónapjában, végül ez az arányszám csak 56,8%-on állt. Vagyis, a megemelt eredeti tervekhez képest is jobban ömlenek az áfabevételek a költségvetésbe.

Az MSZP törvényjavaslata nem csak azonnali mentőöv lenne az önkormányzatoknak és a KKV szektornak, de a 27%-ról 5%-ra csökkentett adókulcs miatt több pénzük marad, ami részben kompenzálni tudja az emelkedő árakat, kiszámítható környezetet teremthet a munkaerő megtartásához, mérsékelni tudja az áremelkedés hatásait.

(24.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #1 Kukac 2022-09-13 10:54
Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem magyaroknak. Kár, hogy nem vették a fáradságot, hogy magyarra fordítsák.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...