Hirdetés
Közigazgatási extrabér - mintha nem is lett volna PDF Nyomtatás
2022. augusztus 11. csütörtök, 07:00

berEgy 2018-as, kormányzati igazgatásról szóló törvényben „álláshelyi elismerés” címen a kormány „juttatási rendszert” vezetett be a kormánytisztviselőknek a jogviszonyban töltött éveik alapján. Ennek első lépcsője öt év álláshelyen töltött idő után következett volna. Egy júliusban kiadott Magyar Közlönyben azonban az egész juttatási rendelkezést – fél évvel az első extrabérek kiutalása előtt – hatályon kívül helyezték.

Álláshelyi elismerés néven egy 2018-ban kiadott, majd 2019. március 1-től hatályos törvény alapján a kormánytisztviselők szolgálati idejükhöz mérten kaphattak volna bérükön felüli juttatást. Ez az akkori törvény szerint ötéves lépcsők szerint történt volna: 5-10-15-20-25-30-35 év álláshelyen töltött idő után járt volna az extrabér. Öt és tíz évért háromhavi, 15-20 évért hathavi, 25-30 évért kilenchavi, míg 35 év esetén 24 havi bér járt volna a kormánytisztviselőknek.

Mivel a törvény 2019. március 1-től hatályos, így az első ilyen extra juttatásokat a bevezetett rendszer szerint 2024 márciusában kellett volna kiutalni.

Ez azonban nem fog megtörténni, mivel egy júliusban megjelent módosítás a 2018-as igazgatási törvénynek ezen, a juttatásról szóló részét egész egyszerűen hatályon kívül helyezte.

Azzal kapcsolatban, hogy miért volt szükség az extrabér kivezetésére, megkérdeztük a kormányt. A cikk megjelenéséig nem érkezett meg a válasz.

Egy közigazgatásban dolgozó olvasónk elmondta, hogy többen már csak azért maradtak a közigazgatásban, hogy ezt az extrabérüket megkapják. A szférában dolgozók korábban többször is követeltek béremelést, egyelőre azonban hiába. Legutóbb a rendőrök és a katonák esetében jelentett be a kormány kétlépcsős béremelést.

A közszférában dolgozók bérrendezéséről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy júliusi kormányinfón azt mondta, hogy majd akkor lehet róla szó, ha „jobb idők jönnek”.

(Telex.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+3 #3 38.650.- 2022-08-17 13:03
Ezt most olvasom először. vargamisi" (direkt kisbetűvel!) ugyan mivel magyarázná ezt meg?????
A jubileumi jutalmakat/évek et is anno felülírták, több évek esnek ki, mivel nem számolható be.
Idézet
 
 
+4 #2 köz rabszolgája 2022-08-16 13:47
Ja, és 35 éve a köz rabszolgája!
Idézet
 
 
+7 #1 köz rabszolgája 2022-08-16 13:44
Saját bérüket is akkor emeljék, ha "jobb idők jönnek" Üdv. egy 59 éves önkormányzati köztisztviselő, akinek bére éppen csak meghaladja a garantált bérminimumot.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...