Hirdetés
Még egy kis csavar a pénzügyekben PDF Nyomtatás
2022. január 05. szerda, 09:30

drkiss drlaszloÚjbuda polgármestere, Dr. László Imre és Óbuda polgármestere, Dr. Kiss László közös közleményt adtak ki, amiben arról írnak, a kormány az óév utolsó napjaiban az ellenzék vezette önkormányzatokat próbálta meg ellehetetleníteni.

Az ünnepi időszakban a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatokra utalnak, amelyek szerint az ellenzéki önkormányzatok vagy a hozzájuk kapcsolódó, önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok hiteleinek átütemezéséhez nem adnak hozzájárulást, pedig az nem kerülne plusz költségbe az államnak.

„Újbuda esetében ez például azt jelenti, hogy az önkormányzati épületként használt 2 ingatlan 2004 és 2007 óta rendben fizetett hiteleihez a bank pozitív hozzáállása ellenére sem kapja meg a futamidő módosításához szükséges (Orbánék által bevezetett) kormányengedélyt” – áll a közleményben.

Ez azért is jelent problémát, mert a működési költséget a járványügyi helyzetben nem pótolhatók más forrásokból, így a tervezett fejlesztésektől kell forrásokat elvonniuk az érintett önkormányzatoknak, hogy működni tudjanak. Újbuda esetében ez azt jelenti, hogy 2022-ben közel 76 millió forint megtakarítását nem engedélyezték. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata már három alkalommal kérelmezte a Kormányzatnál, hogy az előző, Fidesz vezette önkormányzati vezetés által felvett óriási hitel törlesztőrészleteit átütemezhesse. Azt írják a közleményben, a kormány annak ellenére utasította el ismét a kérést, hogy a hitelkibocsátó bank egyetértett az átütemezéssel, illetve a körzet országgyűlési képviselője, egyben a gazdásági miniszteri posztot betöltő Varga Mihály személyesen ígérte meg ez ügyben való támogatását a kerület polgármesterének.

„Óbuda esetében évi 272 millió forint megtakarítását nem engedélyezték, amely, tekintettel a korábbi (2020-as és 2021-es) átütemezési kérésekre, valamint a 2022. évi kötelezettségre, mára 816 millió forint megtakarítási lehetőségének politikai célú elutasítása.” Kiemelik, hogy a határozatban a Fidesz–KDNP vezette önkormányzatok, mint Győr vagy Debrecen kivételnek számítanak.Azt írják, tiltakoznak a határozat ellen.

„2022 legfontosabb eseményétől, a következő évi választásoktól többek között azt várjuk, hogy végre megszűnhessen a helyi önrendelkezést korlátozó »kormányzás«️ Magyarországon.”

(Telex.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 117%-on teljesült, de eleve egy csomó önkormányzat alultervezte, az IPÁ-t, mert ... Tovább...
  • Ahol vármegyék és főispánok voltak ott SZOLGABÍRÓK irányították a vidéket, igaz ... Tovább...
  • Kedves Barátom! Felsoroltál a kb 3200 önkormányzatból egy párat, ez a statisztik... Tovább...
  • Úgy néz ki, nem csak vármegyék, főispánok lesznek itt, hanem tanácselnökök és v... Tovább...
  • Önkormányzatok - game over. Marad - központilag irányított és fizetett tanácsok. Tovább...
  • Ez már a vég kezdete- elveszik az önkormányzatok adóbevételeinek jelentős részét... Tovább...
  • Cseresznye fesztiválon és más rendezvényeken is azt tapasztaltam, hogy a kitelep... Tovább...
  • A strandokon és thermál fürdőkben szinte természetesnek tekinthető, hogy a vendé... Tovább...
  • A gazdaság, a fejlesztés területén már van ezernyi miniszter, meg kormánybiztos ... Tovább...
  • "DIGITALIZÁCIÓ" Addig, amíg a 15 éves gyermek a születési évét SEM tudja megmond... Tovább...
  • A Közig már összeomlott, ha valaki én tudom.... Ti még nem tudjátok.. Tovább...
  • A közigazgatásban dolgozó - ténylegesen dolgozó és az ügyeket ténylegesen intéző... Tovább...
  • Csak egy kérdés? Miért nem fönt kezdik! Államtitkárok, háttérintézmény ek, rongy... Tovább...
  • Ha kormány leszámol az iparűzési adóval, akkor ezzel együtt leszámol az önkormán... Tovább...
  • Sajnos az önkormányzatisá g végét látom - önálló bevételek nélkül, az állami tám... Tovább...