Hirdetés
Az önkormányzati lakások töredékáron való értékesítéséről tárgyal a parlament PDF Nyomtatás
2021. május 25. kedd, 08:00

lakaspiacAz Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját keddtől csütörtökig. A képviselők szerdán kezdhetnek tárgyalni az önkormányzati bérlakások megvásárlását lehetővé tevő kormánypárti javaslatról. Mint a 24.hu is megírta, egy fideszes javaslat alapján köteleznék az önkormányzatokat, hogy eladják bérlőknek az ingatlanokat a forgalmi érték 10,5-30 százalékán. Az ötlet még a fideszes polgármesterek haragját is kiváltotta.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd egy-egy órában interpellációk és azonnali kérdések, további 30 percben pedig kérdések hangozhatnak el. Szerda reggel 9 órakor szintén napirend előtti felszólalásokkal indul a parlamenti munka, amit határozathozatalok követhetnek.

A képviselők ekkor a kormány javaslatára módosíthatják az idei költségvetést, valamint új törvényt fogadhatnak el az ingatlannyilvántartásról.

A szavazások után tíz előterjesztés általános vitáját bonyolíthatják le. Ekkor kerülhet terítékre a fideszes Böröcz László azon javaslata, amely lehetővé tenné a bérlőknek az önkormányzati bérlakások kedvezményes árú megvásárlását. Emellett szó lehet még a pártalapítványokat érintő változtatásokról és a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) módosításáról is.

Csütörtökön további hét indítványt tárgyalhat a Ház. A képviselők általános vitát tarthatnak a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, a Budapest Diákváros megvalósításáról, valamint az atomenergiáról szóló törvény módosításáról.

(24.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 117%-on teljesült, de eleve egy csomó önkormányzat alultervezte, az IPÁ-t, mert ... Tovább...
  • Ahol vármegyék és főispánok voltak ott SZOLGABÍRÓK irányították a vidéket, igaz ... Tovább...
  • Kedves Barátom! Felsoroltál a kb 3200 önkormányzatból egy párat, ez a statisztik... Tovább...
  • Úgy néz ki, nem csak vármegyék, főispánok lesznek itt, hanem tanácselnökök és v... Tovább...
  • Önkormányzatok - game over. Marad - központilag irányított és fizetett tanácsok. Tovább...
  • Ez már a vég kezdete- elveszik az önkormányzatok adóbevételeinek jelentős részét... Tovább...
  • Cseresznye fesztiválon és más rendezvényeken is azt tapasztaltam, hogy a kitelep... Tovább...
  • A strandokon és thermál fürdőkben szinte természetesnek tekinthető, hogy a vendé... Tovább...
  • A gazdaság, a fejlesztés területén már van ezernyi miniszter, meg kormánybiztos ... Tovább...
  • "DIGITALIZÁCIÓ" Addig, amíg a 15 éves gyermek a születési évét SEM tudja megmond... Tovább...
  • A Közig már összeomlott, ha valaki én tudom.... Ti még nem tudjátok.. Tovább...
  • A közigazgatásban dolgozó - ténylegesen dolgozó és az ügyeket ténylegesen intéző... Tovább...
  • Csak egy kérdés? Miért nem fönt kezdik! Államtitkárok, háttérintézmény ek, rongy... Tovább...
  • Ha kormány leszámol az iparűzési adóval, akkor ezzel együtt leszámol az önkormán... Tovább...
  • Sajnos az önkormányzatisá g végét látom - önálló bevételek nélkül, az állami tám... Tovább...