Hirdetés
11 turisztikai térségre osztotta az országot a kormány PDF Nyomtatás
2020. szeptember 17. csütörtök, 07:00

moaA hétfő este megjelent Magyar Közlönyben szerepel a kormányhatározat, amely meghatározza Magyarország kiemelt turisztikai térségeit és ezeken belül pár kiemelt állami beruházást. Ahogy a Portfolio.hu cikke emlékeztet, a kormány 2016-ban már jelölt ki turisztikai térségeket, amelyeket kiemelten fejlesztene, akkor viszont még csak három ilyen térséget határoztak meg a Balaton, a Fertő tó és Tokaj környékét.

Most viszont 11 térséget állapított meg a kormány, Soprontól Debrecenig, a Mátrától Pécsig, beleértve Budapest környékét is. A Portfolio szerint várhatóan az újonnan kijelölt térségek szerint osztják majd ki a következő időszakban a turisztikai támogatásokat.

A határozat 13 kiemelt állami turisztikai beruházást is meghatároz, amelyek közül viszont szinte mindegyik az ország nyugati részén és a Balaton körül található. Ezek a Sopron–Fertő turisztikai térség következők:

  1. A Fertő tavi vízitelep fejlesztése;
  2. a Lővérek program nemzeti konferencia központ Sopronban;
  3. a fertődi Esterházy kastélyegyüttes és ahhoz kapcsolódó területek;
  4. a fertődi sírdomb környéke;
  5. a nagycenki Széchenyi kastélyegyüttes és ahhoz kapcsolódó területek;
  6. a  agycenki Széchenyi-kastély parkjának részét képező Hársfasor;
  7. a fertőrákosi Püspöki Palota.

A Balaton környékén pedig ezeket az ingatlanokat tervezi kiemelten fejleszteni a kormány:

  1. A csopaki Ranolder-villa;
  2. a keszthelyi Festetics-kastélyegyüttes és parkja;
  3. a keszthelyi Amazon Szálló, lóváltó és lakóház épületegyüttese;
  4. a keszthelyi Fenékpuszta műemléki együttes;
  5. a keszthely külterületén található Fenyves allé;
  6. és a szántódi majorság épületegyüttese.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...