Hirdetés
Eltűnt a költségvetésből a 200 milliárdos önkormányzati hitelkeret PDF Nyomtatás
2020. július 14. kedd, 08:30

hitelBanki kölcsönökre szorulhatnak az önkormányzatok, mert az állami hitelkeret lehetősége kikerült a jövő évi büdzséből. Azok a települések járhatnak rosszul, ahol egy nagy cég fizeti az iparűzési adó nagy részét.

Június elején még arról beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a települések 200 milliárd forintos hitelkeretet kapnak, ha megszorulnak a válsághelyzet hatásai miatt. A Népszava cikke szerint azonban ezt kivették a jövő évi költségvetésből, és azóta semmit nem hallani róla semmit.

Az átmeneti segítséget nyújtó hitelkeret ötlete – ami pótolhatta volna a helyi iparűzési adóból idén kieső bevételt – a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől (TÖOSZ) származott, de a szervezet elnöke, Schmidt Jenő azt mondta a lapnak, hogy ők sem kaptak magyarázatot arra, miért törölte végül a tervet a kormány.

A 200 milliárdos keret egyébként arra lett volna elég, hogy fél évet nyerjen a szektor, e nélkül viszont Schmidt szerint a szolidaritási adó befizetésére kötelezett 800 önkormányzat fele ugyan nem egyforma mértékben, de akkora bajban lesz a következő időszakban, hogy hitelfelvételre szorulhat. Az önkormányzatok azonban csak likviditási hitelt vehetnek fel valamelyik pénzintézettől a saját adóbevételeik összegének feléig, de ezt egy éven belül vissza kell fizetniük.

Az elnök szerint leginkább azok a települések kerülhetnek bajba, ahol egy nagy cég fizeti az iparűzési adó túlnyomó részét, mint például Tabon a Flex, Rácalmáson a Hankook, Tiszaújvárosban a TVK. Ezeken a helyeken 30-35 százalékkal biztosan kevesebb lesz az adóbevétel a tavalyihoz képest, miközben a szolidaritási pénzt még a 2019-es, kiemelkedően jó év vállalati beszámolói alapján vonják.

(Hvg.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #2 Vidéki 2020-07-16 09:50
A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjárműadót, az iparűzési adóalapot - ami már eleve kevesebb lesz - csak jövő májusig kell feltölteni a vállalkozásokna k (akkor miből fogják működtetni az önkormányzatoka t?), az idegenforgalmi adó is jóval kevesebb lesz, a befizetendő szolidaritási adó viszont emelkedik. A végeredmény - egymás után mennek csődbe az önkormányzatok, aki meg nem az pedig nem tudja ellátni a feladatait, mert nem lesz rá pénzügyi fedezet.
Idézet
 
 
+3 #1 Gyenes Zoltán 2020-07-14 12:54
Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hanem gyakorlatilag mindenki. Különösen nehéz helyzetbe kerültek a pályázati beruházást lebonyolítók, mert vagy az előkészületekre nem jut, vagy a megvalósítás adja fel a leckét forrás nélkül. Gyakran a pályázat beadásától eltelik 2-3 év a kivitelezésig a sokszereplős nagy pályázatoknál esetenként még több is. Az árak meg emelkedtek 30%-al.Csak azt nem értem ezt mért nem érzékeli a nagypolitika és miért nincs erre még megoldás. Nem a saját szórakozásunkra fejlesztünk, hanem az itt élő állampolgárok érdekében, akik nem mellesleg megteremtik az állam működésének alapfeltételeit .
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...
  • ...nagyon oda kellene csapni arra az asztalra, ahonnan a kenyerünket kapjuk! Ide... Tovább...
  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...