Hirdetés
EU-s támogatást kap Budapest XI. kerülete PDF Nyomtatás
2020. július 10. péntek, 08:00

tizforrAz Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró – mintegy 16 milliárd forint – uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

Az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból az unió innovatív, fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos kezdeményezéseket támogat. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a budapesti XI. kerület (Újbuda) önkormányzata által beadott úgynevezett Cup 4 creativity című projekt az elnyert 4,3 millió eurós (1,53 milliárd forint) támogatást egy online kulturális közösség létrehozására fordíthatja.

A kezdeményezés keretében a szervezők fokozatosan bevonják az új közösség tagjait a könnyen hozzáférhető kulturális eseményekbe, illetve kreatív tevékenységekbe online, valamint személyes részvétellel is. A kerület a kulturális platform révén enyhíteni szeretné lakosai körében a fizikai és digitális magány jelenségét, amely az egyik legjelentősebb városi stresszfaktor – közölték.

A budapesti XI. kerület mellett támogatásban részesül a belgiumi Brüsszel, Gent és Leiedal, a bulgáriai Szófia, a görögországi Halándri, az olaszországi Ferrara és Verona, a hollandiai Tilburg, a szlovákiai Kassa, és a spanyolországi Almería városa.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...