Hirdetés
Átmeneti hitel? Törölve PDF Nyomtatás
2020. június 30. kedd, 08:00

penzcsapA kormány attól tart, hogy az önkormányzatok eladósodnának, ezért visszavonta azt a javaslatát, mely szerint felvehetnének hitelt a kieső iparűzési adó miatt – írja a Népszava.

A törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén szavazta meg a kormánypárt többsége, hogy az önkormányzatok ne vehessenek fel likviditási hitelt 2020 decembere és 2021 májusa között. A kormány azzal magyarázza a döntést, hogy a javaslat visszavonásával akadályozzák meg, hogy az önkormányzatok eladósodjanak vagy adósságspirálba kerüljenek. A javaslatot még a plenáris ülésnek is el kell fogadnia, de várhatóan beépül a törvénybe.

Ez azért lesz különösen fájó az önkormányzatoknak, mert a 2021-es költségvetést megalapozó salátatörvényben az is benne van, hogy ebben az évben eltörlik a cégek decemberi helyi iparűzési adófeltöltési kötelezettségét. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak eddig december 20-ig kellett befizetniük az adójuk 90 százalékát, de csak májusra látták, hogy mennyi lesz az éves bevételük és így mekkora az adófizetési kötelezettségük. Ha ezt nem jól becsülték meg, akár csak egytizednél nagyobb eltérést produkáltak, akkor bírságot kellett fizetniük. Ezt a feltöltési kötelezettséget törli el a salátatörvény, ami nagyon kedvező a vállalkozások számára, azonban a számos elvonást elszenvedő önkormányzatok nehéz helyzetbe kerülnek, ugyanis ebből a pénzből nem decemberben, hanem majd csak jövőre, 2021 májusában látnak valamit. Az így keletkezett finanszírozási rést az önkormányzatoknak kell megoldaniuk saját hatáskörben, amihez most még hitelsegítséget sem kapnak. 

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+3 #2 Vidéki 2020-07-06 07:46
A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs érdemi munkahely, normális fizetés, az utasok igényeihez alkalmazkodó tömegközlekedés , bezárt a helyi iskola, posta, bolt stb., nincs háziorvos, gyerekorvos, fogorvos. Ezt mikor veszi észre az állami politikai vezetés és mikor tesz érdemi intézkedéseket a munkahelyteremt ésre és egyéb érdemi (nem járdaépítés meg játszótér építés?!) fejlesztésre.?
Idézet
 
 
+4 #1 Gyenes Zoltán 2020-07-03 14:43
A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 10000Ft/főt sem éri el. Keserű tapasztalat, hogy a döntéshozóknak nincsen reális információja erről a körről. Ebbe nyilván belejátszik, hogy úgy mint az 50-es években, fölfelé csak pozitív híreket továbbít az apparátus, illetve elbagatellizálj a a problémákat. Ha szóba hozzuk- szintén személyes tapasztalat- faképnél hagynak beszélgetés közepén.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Eger 2,5 milliárd Ft bevételtől esik el a gépjármű adó elvétele, az iparűzési ad... Tovább...
  • Még szerencse, hogy az átlagpolgár kevésbé látogatja az oldalt. Sikerült a hitel... Tovább...
  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...