Hirdetés
TÖOSZ felmérés – lesújtó eredmény PDF Nyomtatás
2020. június 11. csütörtök, 07:00

tooszEladósodás vár az önkormányzatokra – derül ki legnagyobb szövetségük felméréséből. Pénztartalékaik csak néhány hónapra elegendők, miközben a kormány nem tervezi, hogy növeli támogatásukat jövőre.

Az önkormányzatok több mint 50 százaléka legfeljebb két hónapra elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkezik - idézte a Népszava a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) május közepén készített felmérését. A legnagyobb önkormányzati szövetség hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint a városok és falvak mindössze 14 százaléka képes működni fél évig hitelfelvétel nélkül, ugyanakkor majdnem 19 százaléknak egyetlen fillér tartaléka sincs.

A szervezet vezetői a vizsgálattal arra kerestek választ, milyen tényleges hatása van a települések működésére a veszélyhelyzetben meghozott kormányzati intézkedéseknek, elvonásoknak. A szervezet tegnapi elnökségi ülésén a jövő évi költségvetés értékelésekor a felmérés alapján már arra jutottak, hogy az önkormányzatok tizedének év végéig biztosan olyan súlyos likviditási nehézségei lesznek, amelyek miatt hitelfelvételre kényszerül.

A központi költségvetésnek mindössze 5 százalékát adják a településeknek nyújtott állami támogatások, holott a lakosság egészét érintik. A kormányzati propaganda ellenére jövőre nincs többletforrás az önkormányzatok működtetésére a költségvetésben, csak az eddigi források közötti átrendeződés figyelhető meg a TÖOSZ szerint.

(Napi.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+4 #1 Vidéki 2020-06-11 08:42
Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a legfontosabb közigazgatási szerv. Ugyanis Magyarország mind a 10 millió lakosa él valamilyen településen - na már most, ha ezeket a településeket pénzügyileg lenullázza a kormány, helyben nem lesz fejlesztés, sőt sok helyen már a működés is veszélybe kerül. Ami várható évekig tartó helyben járás, vegetálás.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...