Hirdetés
Minden tizedik településen bajt okozhat a kormány terve PDF Nyomtatás
2020. február 11. kedd, 09:00

adocsaloHa átalakítják az iparűzési adót, azzal mintegy 300 önkormányzat járhat rosszul. Kormánypárti és ellenzéki vezetésű egyaránt.

A háromezernél valamivel több magyarországi település tizedét, mintegy 300 önkormányzatot érintene érzékenyen az iparűzési adó alapjának megváltoztatása, amelyet a minap jelentett be Varga Mihály pénzügyminiszter - mondta lapunknak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. A többi település ugyanis nem vet ki iparűzési adót, vagy annak nincs meghatározó szerepe a helyi költségvetésbe- írta laptársunk az Mfor.hu.

Mint megírtuk, a Nemzeti Versenyképességi Tanács legutóbbi ülésén az egyik napirendi pont az iparűzési adó megreformálása volt. A pénzügyminiszter ezt követően ismertette a tájékoztatóján az elképzeléseket, amelyeket kormány elé kívánnak vinni, és legkésőbb 2021-ben hatályba akarnak léptetni.

A tervek szerint az értékcsökkenési leírás is adóalap-csökkentő tétel lenne, illetve a kutatás-fejlesztési költségek ötszörösét is el lehetne ismerni az adóalapban. Valamint a tárgyév decemberéről a következő év májusára kerülne át a feltöltési kötelezettség, vagyis a ténylegesen fizetendő adó teljesítése (az átállás a társasági adónál 2019-ben megtörtént).

Utóbbi átmeneti likviditási nehézséget okoz az önkormányzatoknak, az első két tétel viszont tényleges bevételkiesést fog okozni. Ennek mértékét a TÖOSZ elnöke 10-15 százalékra becsülte, a részletek ismerete hiányában. A 2018-as évről szóló zárszámadási törvény szerint 711 milliárd forint volt az önkormányzatok iparűzési adóbevétele. A pénzügyminiszter a tájékoztatón már 827 milliárdos bevételről beszélt. Ha utóbbit vesszük alapul, akkor 82-125 milliárd forint közötti összeggel rövidülhetnek meg az önkormányzatok - más megvilágításban ekkora tétel maradna a cégeknél.

A TÖOSZ nem kapott tájékoztatást a tervekről a bejelentést megelőzően - árulta el az elnök, aki vitatkozik azzal az állítással, amely szerint az ellenzéki vezetésű önkormányzatok lennének az első számú elszenvedői az iparűzési adó átalakításának. A  mintegy 300 önkormányzat között egyaránt vannak ellenzéki és kormánypárti irányításúak, így például Győrnek is azzal kell számolnia, hogy kiesik a bevétel egy része. Mint ahogy Tab is a vesztesek közé kerülhet, ahol Schmidt Jenő a polgármester.

A TÖOSZ elnöke szerint a módosítás hatására szűkülni fog a települések mozgástere. A kötelező kiadásokra továbbra is jut pénz az iparűzési adóból, de a szabad felhasználásra az eddiginél kisebb összeg áll majd rendelkezésre.

A versenyképességi tanács ülésén egyébként mások mellett részt vett Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója, valamint Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. A MOL 2018-as konszolidált éves jelentése szerint az olajcég 15,8 milliárd forintot fizetett ki iparűzési adóra és innovációs járulékra együttesen.

(Privátbankár)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #2 nemmeremmegmondani 2020-02-11 15:36
Azt a 300 önkormányzatot kivéve már most is így van!
Idézet
 
 
+5 #1 Vidéki 2020-02-11 13:32
Ez az önkormányzatok teljes kivéreztetését, pénzügyi padlóra küldését jelenti. Egyébként is elvettek már szinte mindent az önkormányzatokt ól - lassan már nem is lehet önkormányzatnak nevezni, mert már nincs mit önkormányozni! - ha még ezt a helyi szinten alapvető bevételt is gyakorlatilag megszüntetik, akkor a településeknek vége. Nem tudnak semmit sem finanszírozni a saját költségvetésükb ől, csak amit az államtól kapnak, az meg semmire sem elég. Visszatérünk a rossz szocializmusba, majd a központban mondják meg, hogy egy településen mire van szükség, nem a helyiekre bízzák.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...
  • Miért nem hallani panaszt a kis falvakból? Na vajon miért? Aki ismeri a rendszer... Tovább...
  • A cafeteria keret felemelése nagyon jó ötlet, de az önkormányzatok a 200 ezret s... Tovább...
  • Na akkor magos képviselő hölgyek és urak, akik tegnap még zöldségesek, fodrászok... Tovább...
  • Miért jó az, hogy csődbe mennek önkormányzatok? Kinek jó ez - persze senkinek, d... Tovább...
  • A szegénység és a kosz nem kötelezően együtt járó dolog. ha valaki nem dolgozik,... Tovább...
  • Nem tájékoztatást kell kérni, hanem pénzt, mert - különösen a kicsi, szegény - ö... Tovább...
  • Mint évek óta. Úgy gondolják, majd kigazdálkodjuk azt a pár %-os eltérítést, nek... Tovább...
  • Ez érdekes egyeztetés lesz a kormány és az önkormányzatok között. A kormány el a... Tovább...
  • Az ügyfelek részére nem lesz egyszerűbb a közigazgatási eljárás, sőt sokkal nehe... Tovább...