Hirdetés
Kevesebben strandoltak idén a Balatonnál: ez lehet az oka PDF Nyomtatás
2019. szeptember 30. hétfő, 09:00

balastarndNem döntött rekordot a fizetős balatoni strandok nyári vendégforgalma az idén, főként az időjárás miatt, mindazonáltal az önkormányzatok elégedettek a fürdővendégek számával és a jegyekből származó bevétellel - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lap megemlíti, hogy több mint százezren mártóztak meg Keszthely városi strandján, a Helikonon, a Libáson pedig 60 ezren fordultak meg az eltelt három és fél hónapban. Jövőre Keszthelynek is lesz kutyabarát fürdőhelye, így több házi kedvenccel érkező nyaralóra számítanak.

A szigligeti strandot idén nyáron 130 ezer vendég kereste fel, akik 82 millió forinttal gyarapították a helyi önkormányzat költségvetését. Alsóörsön megmaradt a 2018-as látogatószám-rekord, ez 130 ezer, idegenforgalmi adót gyarapító vendégéjszakát jelent.

Balatonfüred Esterházy- és Kisfaludy-strandján az idei nyári szezonban 7-8 százalékos vendégforgalom-csökkenés történt, de így is 330 ezren mártóztak meg a két helyen.

A város büdzséjét 40,5 millió forinttal gyarapította a település keleti és nyugati strandja, a balatonlellei Napfénystrand és élményfürdőt pedig szeptember közepéig 160 ezernél is többen keresték fel. A Balaton elsőként kiépített fövenyes strandja és kétmedencés élményfürdője 111 millió forintos jegybevétellel zárta a szezont.

Siófok idén is jól teljesített, a város gamászai strandjának pénztáránál 20 ezer, a sóstóin 45 ezer, a nagystrandin 200 ezer jegyet adtak el a nyári üdülési szezonban. Az év elejétől augusztus végéig 126 ezren keresték fel a Siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness-központot, a három nyári hónapban pedig 80 ezren látogattak el a négy évszakos turisztikai létesítménybe.

Zamárdiban ezen a nyáron is csúcsra járatta a strand- és rendezvényforgalmat a város önkormányzata, jövőre pedig új színfolttal gazdagítják a tó legnagyobb ingyenes fürdőhelyét. Nemrégiben ugyanis 430 millió forintból elkészült a strand tengelyében egy 150 négyzetméter alapterületű, tetőteraszos, állandó kiállításokra és rendezvényekre alkalmas épület.

A Balaton fő turisztikai terméke a vízparti, családi üdülés, ezért a térség jövőbeni sikeres pozicionálása szempontjából kulcsfontosságú a strandok minőségi fejlesztése. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében 2017 tavaszán indította el strandfejlesztési támogatási konstrukcióját, lehetőséget kínálva a balatoni településeknek is arra, hogy átvezessék fürdőhelyeiket a XXI. századba. Eddig a Balatonnál összesen 38 kisebb-nagyobb településen támogatta az MTÜ mintegy 55 strand fejlesztését, együttesen 1,858 milliárd forintból.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...