Hirdetés
25 Pest megyei település nyert milliárdokat PDF Nyomtatás
2019. szeptember 13. péntek, 08:00

pestmu25 Pest megyei önkormányzat nyert el mintegy 4,3 milliárd forint hazai fejlesztési támogatást a csapadékvíz-elvezető rendszereik felújítására, korszerűsítésére, vagy kiépítésére – jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A PM_CSAPVÍZGAZD_2018 kódszámú PM Pályázati Kiírás támogatotti listája ma reggel még nem érhető el itt , illetve itt, de később várhatóan ezeken teszik majd közzé a nyerteseket.

A pályázók minimum 40 millió és maximum 300 millió forint értékben nyerhettek el vissza nem térítendő költségvetési támogatást Pest megyei települési önkormányzatok területén lévő felszíni csapadékvíz-elvezető rendszerek fejlesztésére – tette hozzá az államtitkár.

A „Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” című felhívás a 80 milliárd forint keretösszegű, Pest megye célzott fejlesztését szolgáló támogatási program tizenharmadik pályázati felhívása, amelynek célja a megye területén a települések infrastrukturális ellátottságának javítása, a felszíni csapadékvíz-elvezető rendszerek fejlesztése, a települési csapadékvíz-gazdálkodás korszerűsítésének támogatása – emlékeztetett az államtitkár.

A támogatási összegekből a nyertes önkormányzatoknak olyan fejlesztések megvalósítására van lehetőségük, amelyek megakadályozzák az utóbbi tíz évben igazolhatóan bekövetkezett káresemények megismétlődését, csökkentik a káresemények mértékét vagy gyakoriságát, elősegítik a vízkárok enyhítését, és hozzájárulnak egy biztonságosan működő és fenntartható települési csapadékvíz-gazdálkodási rendszer kialakításához – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Megjegyezte: a program az egyes települések vagy településrészek csapadékvíz-gazdálkodási rendszerének komplex fejlesztésére irányul, olyan infrastruktúra-fejlesztések támogatásával, amelyek  javítják a települések általános környezeti állapotát, a beruházások során olyan technológiák, módszerek alkalmazását, amelyek környezet- és természetvédő módon biztosítják a megépített infrastruktúra és a település működését, elősegítik a fenntartható fejlődést.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt a Pest megyei önkormányzatok és vállalkozások fejlesztéseire. A hazai forrásból finanszírozott támogatási programmal a kormány ellensúlyozni kívánja, hogy Pest megye a Közép-Magyarország régió részeként a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat hozzá 2014 és 2020 között.

Portfolio.hu

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...
  • Miért nem hallani panaszt a kis falvakból? Na vajon miért? Aki ismeri a rendszer... Tovább...
  • A cafeteria keret felemelése nagyon jó ötlet, de az önkormányzatok a 200 ezret s... Tovább...
  • Na akkor magos képviselő hölgyek és urak, akik tegnap még zöldségesek, fodrászok... Tovább...
  • Miért jó az, hogy csődbe mennek önkormányzatok? Kinek jó ez - persze senkinek, d... Tovább...
  • A szegénység és a kosz nem kötelezően együtt járó dolog. ha valaki nem dolgozik,... Tovább...
  • Nem tájékoztatást kell kérni, hanem pénzt, mert - különösen a kicsi, szegény - ö... Tovább...
  • Mint évek óta. Úgy gondolják, majd kigazdálkodjuk azt a pár %-os eltérítést, nek... Tovább...
  • Ez érdekes egyeztetés lesz a kormány és az önkormányzatok között. A kormány el a... Tovább...
  • Az ügyfelek részére nem lesz egyszerűbb a közigazgatási eljárás, sőt sokkal nehe... Tovább...