Hirdetés
A Vidékfejlesztési Program újabb eredménye PDF Nyomtatás
2019. július 26. péntek, 08:00

kismiklosA Vidékfejlesztési Program támogatásával felépült utat és megújult önkormányzati épületet adtak át Szanyban és Bárándon. A kormány továbbra is kiemelten kezeli a vidéki térségek megújítását és ezzel együtt a vidéken élő emberek életkörülményeinek javítását – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A Szanyban megvalósult külterületi út átadóján a szaktárca államtitkára arról beszélt, hogy a Vidékfejlesztési Program célja az ilyen és ehhez hasonló beruházásokkal nem csak az, hogy a vidék fejlődjön, hanem, hogy a megvalósult projekteknek köszönhetően a települések népességmegtartó ereje is növekedjen.

>Kis Miklós kitért arra is, hogy ma hazánkban több százezer család él külterületen, akiknek a mindennapi élete válik könnyebbé ezeknek az utaknak a felújításával. A külterületi helyi közutak megújítására, illetve az önkormányzati utak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére az Irányító Hatóság ez idáig közel 46 milliárd forint összegű támogatást ítélt meg csaknem ezer pályázó számára. A Szany külterületét érintő útfejlesztéshez a település önkormányzata mintegy 59 millió forintos támogatást nyert el a pályázatból.

Báránd önkormányzata a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciójára, többfunkciós közösségi tér létrehozására, fejlesztésére, valamint energetikai korszerűsítésére nyert mintegy 48 millió forintot a Vidékfejlesztési Program pályázatából.

A szaktárca államtitkára Bárándon tartott ünnepi beszédében kiemelte, hogy a magyarság jövője, vidéken, az ott élők sorsán múlik. Éppen ezért elengedhetetlenek a vidéken élők életminőségének javítását célzó intézkedések és források.

A Vidékfejlesztési Program keretében több felhívást célzottan az önkormányzatok, vidéki közösségek számára hirdettek meg, többek között középületek felújítására, szennyvízkezelés korszerűsítésére, külterületi utak javítására, helyi piacok létesítésére, felújítására. Ezek keretében összesen eddig több mint 1900 kérelmet támogatott a tárca, közel 80 milliárd forint összegben.

Az elmúlt időszakban a Vidékfejlesztési Program teljes keretére megszülettek a támogatói döntések, melynek köszönhetően a 2020-ig tartó uniós támogatási időszakban jelentős forrás jut mind a helyi infrastruktúrák, mind pedig a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére is.

AM Sajtóiroda

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...
  • ...nagyon oda kellene csapni arra az asztalra, ahonnan a kenyerünket kapjuk! Ide... Tovább...
  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...