Hirdetés
Túl sokba kerül a TAO pénzből épült uszoda fenntartása PDF Nyomtatás
2018. szeptember 20. csütörtök, 08:00

vizmuscCivil egyesületből önkormányzati szakosztály lesz a szombathelyi uszodabővítés miatt nehéz helyzetbe került Vízmű SC. Júniusban mutattuk be a szombathelyi Vízmű SC nehéz helyzetét, ami abból adódott, hogy bővítették a városi Fedett Uszodát. Az új medencét nem az úszók, hanem a helyi vízilabda klub, az AVUS építette TAO pénzből, az üzemeltetést azonban már nem vállalták – írja az atlatszo.hu.

Az elsődleges szándék az volt, hogy az új medencerész a városhoz kerül, ez azonban a TAO szabályozás miatt végül kútba esett. Az üzemeltetés így, az uszoda többi részét is üzemeltető megyei önkormányzati többségű Vasi Vízhez került.

Bár Hende Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője az avatáson azt mondta, hogy a modern kivitelezésnek hála az uszoda fenntartása olcsóbb lesz, mégsem lett az. Az új medencerész hiányt termelt, a hiányt pedig az úszókon próbálták meg behozni úgy, hogy drágábbak lettek a belépők.

Június 9-től 250 forint helyett, 650 forintra emelték a sportolók jegyárait. Ezt pedig mindig meg kell váltaniuk, legyen szó edzésről, vagy akár versenyről. De az úszók ezen felül még a sáv használatért is fizetnek, ami szintén emelkedett. 1016 forint helyett 2200 forintot kell fizetniük alkalmanként. Ezek a költségek az egyesületet terhelik, amit azonban végül, tagdíj formájában a szülőkkel fizettetnek ki.

Összességében ez közel 20 millió forintos többlet kiadást okozott az egyébként 45 millió forintos éves költségvetésből működő úszó egyesületnek. Ráadásul a szülők már korábban is 13 ezer 500 forintos tagdíjat fizettek havonta, ez 25 ezerre nőtt az áremelésekkel. A klubba 400 gyerek járt napi szinten sportolni.

Júniusban a közgyűlés elutasította, hogy pénzt adjanak az úszóknak. Akkor azt mondták a Vasi Víz felé 3,5 millió forintos tartozásuk van, bárminemű adósság pedig gátja annak, hogy az önkormányzat támogatást adjon egy civil egyesületnek. Ugyanakkor a városvezetéssel jó kapcsolatot ápoló, és egyébként is TAO támogatott vízilabdások 20 millió forintos támogatást kaptak.

Az eset súlyosságát jól mutatja, hogy nem sokkal a városi közgyűlés után a polgármestert felkereste július 2-án Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, hogy intézkedéseket tegyen a több évtizedes múltra visszatekintő, eredményes szombathelyi úszósport megmentésére.

Az a megoldás született, hogy az eddig civil egyesületként működő Vízmű SC megszűnik, helyette pedig a Szombathelyi Sportiskolát bővíti az önkormányzat egy úszó szakosztállyal. Az úszók és az edzők itt folytathatják a munkát. A gyerekek pedig 25 éves korukig lehetnek a sportiskola versenyzői, további felkészülésüket a MÚSZ finanszírozza.

Szombathelynek így idén 4,8 millió forintot kell belerakni az úszósportba, jövőre pedig közel 13 millió forintot jelent majd a finanszírozás. Úgy tudjuk, hogy a város végül azért ezt a megoldást favorizálta, mert véleményük szerint így jobban ellenőrizni tudják az általuk adott pénz útját.

A Vízmű SC-nek jelenleg 3,2 millió forintos tartozása van a Vasi Víz felé, ezt legkésőbb október 1-ig rendezniük kell, hogy létrejöhessen a tervezett fúzió.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...