Hirdetés
Gémesi: a polgármesterek fizetésemelése nem kegy PDF Nyomtatás
2017. január 04. szerda, 09:00

gemesi1A parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely rendezi a polgármesterek fizetését. A MÖSZ elnöke a bérrendezéssel kapcsolatban rámutatott, az állam a törvénymódosítással most helyezte vissza a településvezetők fizetését a 2007–2008-as bér reálértékének szintjére.

Gémesi György elmondta, 2014-ben csökkent a polgármesterek fizetése, így a kisebb települések esetében nettó 100.000 forint alatti bért vittek haza a polgármesterek. Mint fogalmazott, a bércsökkentés azt üzente, nem gondolja a mostani politika, hogy hosszú távon szükség van a településvezetőkre. Ugyanakkor a polgármesterek a korábbi évekhez képest többletfeladatokat láttak el, gondoljunk például a közmunkaprogramra – mutatott rá.

„Nem tudom mi indokolta, hogy csökkenjen a polgármesterek jövedelme. Nincs rá más magyarázat, csak, hogy érezzék, függőségi viszonyban állnak a politikai döntésektől” – tette hozzá.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke kifejtette, utoljára 2007-2008 körül volt bérrendezés, így a 2014-es fizetéscsökkentésel együtt most tartanak a 2007-2008-as szinten. Úgy véli, az, hogy a polgármesterek egzisztenciáját visszahelyezik egy korábbi szintre, annak az az oka, hogy közeledik a 2018-as választás és szükség van a 3200 településvezetőre.

 „Elégedett vagyok, mert jobb helyzet teremtődött, de nem esem át a ló másik oldalára. Ez nem kegy, amit gyakorolt a parlament, ennek a legtermészetesebbnek kellett volna lennie. A polgármesterek szájíze nem rossz, de tudják, hol tartottak volna, amennyiben nem csökkentik a fizetésüket” – mutatott rá.

Minket az állampolgárok kell, hogy megítéljenek, hiszen ők választanak. Nem az állam megítéléséért küzdünk – zárta szavait Gémesi György.

(OrientPress)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...
  • Itt változás csak akkor lesz, ha a nincstelen sok tízezres tömeg az utcán lesz. ... Tovább...
  • Addig, amíg a jegyzők nem állítják fel a dolgozóit, nem fog itt semmi sem változ... Tovább...
  • A szakszervezet 20%-os béremelést kér - a kormány meg nem ad. Így szokott ez len... Tovább...
  • Totál fejetlenséggel kormányoznak. De ez milyen kormányzás már???????? Tegnap íg... Tovább...
  • Ebben az országban már semmi nem megy normálisan????? Atyaélet! Így is alig van ... Tovább...
  • Ezt most olvasom először. vargamisi" (direkt kisbetűvel!) ugyan mivel magyarázná... Tovább...
  • Ja, és 35 éve a köz rabszolgája! Tovább...
  • Saját bérüket is akkor emeljék, ha "jobb idők jönnek" Üdv. egy 59 éves önkormány... Tovább...
  • Az állam elvonja az önkormányzatok bevételeit (gépjármű adó, iparűzési adó fele)... Tovább...
  • Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s ... Tovább...