Hirdetés
A kormány erősítené a közigazgatási bíráskodást PDF Nyomtatás
2015. február 11. szerda, 08:00

trocsanyi laszlo01A kormány a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztését tűzi ki célul, ami azt jelenti, hogy erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljánál – mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter.

A szakminiszter álláspontja szerint a szervezeti kérdések mindig másodlagosak, a lényeg az, hogy hatékony, gyors, kiszámítható közigazgatási bíráskodása legyen az országnak. A kormány tervei szerint a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó javaslatot a parlament elé terjesztik, amely az év végéig elfogadhatja azt – közölte a miniszter.

Trócsányi László megfogalmazása szerint a közigazgatási bíráskodás az állampolgár vagy állampolgárok csoportjai, illetve az állam közötti kapcsolatot szabályozza. Az igazságügyi miniszter elmondta: Magyarországon évente több mint 20 millió közigazgatási határozat születik, az állampolgárok többsége akarva-akaratlanul találkozik a közigazgatással. Vagy azért, mert saját maga kezdeményez eljárást, vagy pedig azért, mert kap egy határozatot anélkül, hogy eljárást kezdeményezett volna.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta komoly fejlődés történt a közigazgatási bíráskodás terén, tehát megvannak az alapjai, jelenleg a közigazgatási és munkaügyi bíróságokhoz tartozik. „Sokfajta modell van, s mindegyik modellnek megvan az előnye, hátránya, megvan Magyarországnak a hagyománya, de most van egy létező rendszerünk” – fogalmazott a tárcavezető. Trócsányi László hangsúlyozta: azt kell megvizsgálni, hogy a létező rendszeren belül hogyan lehet kialakítani „a közigazgatási bíráskodásnak a legkorszerűbb modelljét, ami lehetővé teszi azt, hogy az eljárások gyorsan fejeződjenek be”.

A konkrét megvalósítással kapcsolatban elmondta: a kormány létrehozott egy közigazgatási perjogi munkacsoportot, egy kodifikációs bizottságot, amelynek elnöke az államreform bizottság elnöke, Patyi András professzor. A koncepciót elkészítő munka elkezdődött, a tervezetet március végéig a kormány elé terjeszti.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az előkészületek nem most kezdődtek, a jogtudomány is részt vesz ebben a vitában, a bírák véleményére is kíváncsiak. "Az év végére tisztábban fogunk látni" – jegyezte meg. Darák Péter, a Kúria elnöke szerint is szükség van a közigazgatási bíráskodás modernizációjára, mert „a magyar jogállamnak tartozása van a közigazgatási bíráskodás területén”.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...