Hirdetés
Domokos: eljárás indul Esztergom ellen PDF Nyomtatás
2012. március 29. csütörtök, 08:30
esztSzabálysértési eljárást indított az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az esztergomi önkormányzat ellen a közelmúltban, mert határidőre nem tett eleget a város pénzügyi helyzetének vizsgálatához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségének – számol be az ÁSZ elnökének bejelentéséről a stop.hu.

 

Domokos László a VI. Pécsi Pénzügyi Napok szünetében utalt rá, hogy az ÁSZ által lefolytatott eljárást követően az illetékes hatóság pénzbírságot szabhat ki az ügyben, a mulasztás felelősét pedig három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a bíróság. Az adatszolgáltatásra kötelezett személy a polgármester, ha erre a feladatra korábban nem jelölt ki mást maga helyett.

Az ÁSZ elnöke elmondta: a szervezet a megyei önkormányzatok és a megyei jogú városokat követően 63 nem megyei jogú város gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének vizsgálatát tervezte a 2007 és 2011 közötti időszakra vonatkozóan. Ez Esztergom kivételével sikerült is, az ellenőrzés eredményeit áprilisban teszik közzé.

Hozzátette: 33 önkormányzat már véleményt is mondott a jelentésről. Válaszukban elfogadták a megállapításokat, közülük több beszámolt arról, hogy időközben milyen költségcsökkentő, bevételnövelő intézkedéseket hozott stabilitásának növeléséért.

Domokos László az ellenőrzések tapasztalatairól előzetesen elárulta, hogy a 304 nem megyei jogú városi önkormányzatra mintegy 430 milliárd forint jut az önkormányzati szféra mintegy 1200 milliárd forint adósságállományából.

A vizsgált városok eltérő képet mutatnak. Egy részüknél nincs pénzügyi kockázat, de vannak, amelyek még a nagyobb városoknál is súlyosabb gondokkal küszködnek. A megyei jogú városokhoz hasonlóan a kórházakat fenntartók vannak nehezebb helyzetben. Sok városnak nő a folyószámlahitele és a lejárt tartozása a beszállítók felé.

Jellemző az is, hogy elmaradnak a felújítások, leértékelődnek az épületek, eszközök, ami későbbi működési kockázattal járhat. A napi likviditás nyomon követése, az évről évre az adósságrendezésre való pénzügyi felkészülés módszertani problémákat is okoz. Több helyen pedig nem készültek az európai uniós beruházásokkal kapcsolatos háttérszámítások.

Domokos László elmondta: ahol szükséges volt, ott a problémák kezelése érdekében azonnali intézkedéseket, középtávon strukturális lépéseket, hosszabb távon óvó-védő intézkedéseket javasoltak.

Az ÁSZ elnöke a Pécsi Pénzügyi Napokon tartott előadásában szólt arról, hogy a számvevőszék folytatja a kisvárosok pénzügy ellenőrzését, és még az idén megkezdi 2700 kisebb település működésének vizsgálatát. Arra kíváncsi, hogy a rendelkezésre álló forrásokat szabályosan kezelik-e, meg tudnak-e felelni a velük szemben támasztott kötelezettségeknek.

Ezen kívül előkészítik a kisebbségi önkormányzatok jövőbeni ellenőrzését, tekintettel arra, hogy az ÁSZ-hoz érkező bejelentések jelentős része valamilyen kisebbségi önkormányzathoz kötődő vélt, vagy valós szabálytalansághoz kötődik.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 Réti Péter 2012-03-30 15:17
Letörlik Esztergomot a térképről? A minisztérium a pénzét veszi, az ÁSZ szabálytzalansá got fedez fel. Mi lesz még? Ha nemlehet a miénk, ne legyen senkié?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...