Hirdetés
Felfüggesztett börtönt kapott a volt polgármester PDF Nyomtatás
2012. február 06. hétfő, 08:00

 

birosag03Elmarasztalta Dány korábbi, független polgármesterét, Gódor Andrást első fokon a Budakörnyéki Bíróság, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt.

Több cikluson keresztül volt Dány (Pest megye) polgármestere Gódor András. Most a bíróság két év börtönbüntetéssel sújtotta, a végrehajtást öt év próbaidőre felfüggesztették. Társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében bűnösnek mondták ki az ügy másodrendű vádlottját, a polgármesteri hivatal akkori ügykezelőjét, Oláh Sándornét is, őt megrovásban részesítették. Az ügyész mindkét vádlott esetében tudomásul vette a döntést, Gódor András és védője fellebbezést jelentett be, Oláh Sándorné elfogadta az ítéletet, így az ő esetében az jogerőre emelkedett.

A vádirat szerint 2003-ban a dányi hulladéklerakó-telepen keletkezett tűz utáni kárrendezéshez a helyi önkormányzat a vis maior alapból támogatást igényelt – emlékeztet az ügyre az MTI. A képviselő-testület határozatát az akkori polgármester, Gódor András a vád szerint úgy módosította utólag, hogy az kimondta, a község a tűzoltás költségeit nem tudja kifizetni, bár a pályázat elbírálásának idején az önkormányzat rendelkezett a helyreállításhoz szükséges forrásokkal. Az önkormányzat a megítélt támogatást azután nem a pályázatban feltüntetett célokra használta fel.

Az ítélet szóbeli indoklásakor Steiner Gábor bíró elmondta: a tűz oltásában részt vevők nem tartottak igényt semmilyen ellentételezésre, nem is kaptak. Ugyanakkor a vis maior pályázat benyújtása idején az önkormányzat elegendő szabad pénzforrással rendelkezett, az elnyert mintegy kétmillió forint támogatást pedig nem a jogszabályoknak megfelelően használták fel, azt út építésére és hulladékgazdálkodási terv készítésére fordították.

A közokirat-hamisítást illetően a bíró kiemelte: a testületi határozat megváltoztatásával a dokumentum mind tartalmilag, mind formailag hiteltelenné vált, emellett a polgármester a kiegészítést nem követhette el véletlenül és laikusként. A bíróság mindkét vádlott esetében enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a történtek óta hosszú idő telt el, mivel a feljelentés még 2006-ban történt.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...