Hirdetés
Mit felel Brüsszel Szita Károly levelére? PDF Nyomtatás
2022. november 24. csütörtök, 07:00

szita karoly01Az elmúlt három évtizedet tekintve példátlan összefogást eredményezett a magyarországi önkormányzatoknál az Európai Bizottság elnökének címzett, az orosz-ukrán háborúval összefüggő levél – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere, Szita Károly (Fidesz-KDNP).

Sajtótájékoztatón számolt be arról Szita Károly, hogy az általa másfél hónappal ezelőtt Ursula von der Leyenhez intézett nyilatkozathoz eddig a települések több mint 80 százaléka, 2551 önkormányzat csatlakozott. „Az elmúlt harminc évben nem volt olyan ügy, amely mellé ennyi településvezető odaállt volna, nem volt egyetlen téma sem, amelyet ennyire közösen akartunk volna” – jelentette ki.

A sok millió embert képviselő önkormányzatok úgy látják – mondta az MJVSZ elnöke, hogy a „mostani baj okozói egyértelműen Brüsszelben laknak, dolgoznak, a mostani baj okozója egyértelműen az elhibázott brüsszeli szankciós politika”. Szita Károly véleménye szerint mára világossá vált, hogy az energiaköltségek nagymértékű növekedésével járó szankciós politika tönkreteszi Európát, jelentősen megnehezíti az európai, így a magyar emberek életét is. Ő levelében felhívta az Európai Bizottság elnökének figyelmét arra, hogy ha a szankciók közül nem kerülnek ki az energiára vonatkozó korlátozások, recesszióba döntik az országokat, beláthatatlan működési zavarokat okozva a települések működésében.

Csak Magyarország 25 megyei jogú városában 135 milliárd forinttal nő az energiaköltség jövőre, közintézmények, kulturális létesítmények sora zár be, a települések azon gondolkodnak, hogyan csökkenthetik a közvilágítás költségeit, néhányuk nem tudja, hogy bért fizessen az óvodákban vagy fűtésszámlát – sorolta. „A békét együtt kell akarnunk – jelentette ki –, csak így tudunk eredményt elérni.”

Szita Károly megígérte, hogy az Európai Bizottság elnökének írt levéllel kapcsolatos fejleményekről, köztük Ursula von der Leyen esetleges válaszáról is később tájékoztatják a közvéleményt.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...